Az oktatást és az egészségügyet is megváltoztatná az Együtt kormányváltás esetén (2. rész)

A családtámogatással, az oktatással, az egészségüggyel, a korrupcióval és az euró bevezetésével is foglalkozik az Együtt 2018-as választási programja, a Szabadság és igazságosság című kiadványt szombaton mutatták be Budapesten.Juhász Péter, az ellenzéki párt elnöke a program bemutatóján párttagok és szimpatizánsok előtt elmondta, hogy 491 ígéretet tettek. Magyarországot nem olyannak képzelik el, mint amilyen most - hangsúlyozta, hozzátéve: valóban fejlődő, európai államot akarnak, amely szerethető, békességet hoz, és ahol minden ember egyformán jól érzi magát. "Ekkor lenne együtt Magyarország" - fogalmazott.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Arra készülnek, hogy jövőre leváltják a miniszterelnököt - hangoztatta.

  
Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke azt mondta, egy szabad Magyarországon nem kell félni, az állam nem szól bele lelkiismereti kérdésekbe, mindenkinek jogában áll önállóan pályát, vagy éppen élettársat választani. Fontos ugyanakkor az igazságosság is: az államnak mindig segítenie kell a szegényeken - jelentette ki.
    

Az ellenzéki párt öt kulcsígéretét Juhász Péter foglalta össze. Igazságos családtámogatást vezetnének be: mivel minden gyermeket egyenlőnek tartanak, azonos esélyeket biztosítanának. A "rabszolgákat" kitermelni próbáló "Orbán-féle oktatáspolitika" helyett önálló gondolkodásra nevelnének, szabad iskolákban. A szabad tankönyvválasztáson túl tandíjmentessé tennék a felsőoktatást is.
    

Sokkal többet költenének az egészségügyre, modern kórházi körülményeket teremtenének, megállítanák az orvosok, ápolók elvándorlását. Az Együtt elnöke szerint ezekre a területekre azért nem jut pénz, mert "azt Orbán Viktor miniszterelnök és érdekköre ellopja". Ezeket az összegeket visszavennék, és kárpótlásra fordítanák. Kijelentette, hogy ők hitelesek, tiszták, nem kötődnek az elmúlt huszonöt év politikai elitjéhez, így nem zsarolhatóak.
    

Ötödik kulcsígéretként Juhász Péter azt emelte ki, hogy minél előbb bevezetnék az eurót. Szorosan együttműködnének az Európai Unió országaival. Szigetvári Viktor szintén felsorolt néhány ígéretet. Úgynevezett apahónapokat vezetnének be, hogy a férfiak is kivegyék a részüket a gyermeknevelésből. Társadalmi vitát kezdeményeznének az eutanázia aktív és passzív formájának szélesítéséről.
    

Betiltanák, hogy állami vezetők sportági szakszövetségek élére kerülhessenek. Leállítanák a stadionprogramot, helyette tanuszodákat és iskolai sportcsarnokokat fejlesztenének. Leállítanák a paksi bővítést, és "tisztességes, fenntartható energiapolitikát" valósítanának meg - sorolta Szigetvári Viktor. Az Együtt rendezvényén a Párbeszéd két társelnöke, Karácsony Gergely és Szabó Tímea is részt vett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com