Az olasz miniszterelnökkel találkozott Novák Katalin

Olaszország miniszterelnökével, Giorgia Melonival folytatott "baráti beszélgetést" Novák Katalin köztársasági elnök Reykjavíkban - írta az államfő szerdán a Facebook-oldalán.Novák Katalin azt írta: "szövetségesek vagyunk könnyű és nehéz időkben egyaránt". Hozzátette, hogy a hagyományos családi értékek mellett, az illegális migráció ellen is közösen lépnek fel. Az államfő kedden Emmanuel Macron francia elnökkel egyeztetett Reykjavíkban, ahol Európa 46 országának vezetői gyűltek össze az Európa Tanács tagországainak csúcstalálkozóján.
    

A magyar köztársasági elnök a hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében felidézte, hogy húsz éve nem volt példa olyan csúcstalálkozóra, amely most kezdődik az izlandi fővárosban. "A tanácskozás előtt Emmanuel Macron francia elnökkel egyeztettünk. Európának stratégiai autonómia kell, hogy saját érdekei mentén tudjon döntéseket hozni. Ehhez azonban mihamarabbi béke szükséges Ukrajnában. Számítunk egymásra" - írta Novák Katalin.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com