Az ombudsman a társasházi törvény módosítását javasolja a lakók érdekében

Az ombudsman felkérte a közigazgatási és igazságügyi minisztert, kezdeményezze a társasházi törvény belső összhangjának megteremtését annak érdekében, hogy a társasházi közösségek lakhatásának nyugalma biztosított legyen - közölte az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala pénteken közleményben az MTI-vel.

000827533-7602-625Székely László azt is ajánlotta, hogy a társasházi közgyűlés bármely tevékenység esetén engedélyezhesse vagy akár meg is tilthassa a lakóépület külön tulajdonban álló, nem lakás céljára szolgáló helyiségeinek hasznosítását.

Az ombudsman egy konkrét panasszal - egy társasházba költöző pékség problémáival - kapcsolatban tette közzé a jogszabályt érintő megállapításait. A pékség ugyanis úgy kezdte meg működését a házban, hogy ahhoz nem kérték a lakók egyetértését, ez pedig a 2010-ben módosított törvény alapján jogszerű volt.

Székely László a panasz miatt a törvényt áttekintve azt állapította meg, hogy annak egyes pontjai nincsenek összhangban, nem biztosítják a lakók nyugalmát, ezért kért megoldást Navracsics Tibor minisztertől.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy a törvényt három éve azért változtatták meg, hogy segítsék a vállalkozásokat az épületekben található, de külön tulajdonban álló, nem lakás céljára szolgáló helyiségek használatában, illetve hasznosításában. A panasz szerint azonban a törvény szűkítette a társasházban élők jogait - fűzték hozzá.

Közölték, Székely László vizsgálata megállapította, hogy a korábbi társasházi törvény a jelenleginél sokkal nagyobb védelmet biztosított a lakások tulajdonosainak; így például megtilthatták a nem lakás céljára szolgáló helyiségekben tervezett tevékenységet, vagy ha hozzá is járultak, feltételeket szabhattak a lakhatás nyugalma érdekében.

A 2010-es törvénymódosítás óta viszont a közgyűlés csak olyan tevékenységekről nyilváníthat véleményt, amelyeknél nem életszerű, hogy a társasházak nem lakás céljára szolgáló helyiségeiben végezzék.

Az ombudsman ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a vállalkozások segítése a módosított törvény és a polgári törvénykönyv szerint sem járhat a lakástulajdonnal rendelkező társtulajdonosok sérelmével. A tulajdonostársakat azonos jogok illetik meg és azonos kötelezettségek terhelik, függetlenül attól, hogy lakás vagy nem lakás céljára szolgáló tulajdonnal rendelkeznek – emlékeztet jelentésében az ombudsman.

Székely László szerint a jelenlegi szabályozás ebből a szempontból nem egyértelmű, nem koherens, ami a jogbiztonság követelményét sérti: túlságosan megengedő a lakástulajdonosok kárára, ezáltal könnyen kialakulhat olyan élethelyzet, ami ellehetetleníti a rendeltetésszerű lakhatást.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com