Az önellátó gazdálkodás újjáélesztésén dolgoznak Vanyarcon

Az önellátó gazdálkodás újjáélesztésén dolgoznak a Nógrád megyei Vanyarcon, ezt segíti az a szerdán kezdődő ötnapos rendezvény is, amelyen a vidékfejlesztésről és a helyi termékek marketingjéről is szó lesz - tájékoztatta az MTI-t a polgármester hétfőn.

vfPintérné Kanyó Judit elmondta: Varsányban a hagyományos faluközösség értékeinek megtartásáért hozták létre a falugazdaságot, az e héten zajló nemzetközi találkozón pedig a helyi kezdeményezéseket eredményesen felkaroló testvértelepülésekkel és civil szervezetekkel szerveznek tapasztalatcserét.

A lengyel Sedziejowice és Otmuchów, a szlovákiai Ragyolc, az erdélyi Homoródkarácsonyfalva, a szerbiai Palicsfürdő, valamint a kolozsvári Civitas Alapítvány és a székelyudvarhelyi Székely Gyümölcs Egyesület delegációi is részt vesznek a június 25-e és 29-e közötti programokon, és osztják meg a családi gazdálkodásban szerzett tapasztalataikat - tette hozzá a polgármester.

A programok sorában szerveznek konferenciát, szakmai kirándulásokon keresnek fel családi vállalkozásokat Drégelypalánkon, Berkenyén és Nagykeresztúron, a vendégek megnézhetik a házi sajtkészítést és a kézműves foglalkozásokat Varsányban, lovaskocsis kirándulást tehetnek a gyümölcsösbe. Pénteken nyitják meg a Székelygyümölcs - Palóc gyümölcs című kiállítást, amelyen a helyi termékek mutatkoznak be.

Az önkormányzat 25 ezer eurót nyert az EACA pályázati kiírásán a program megszervezéséhez.
Pintérné Kanyó Judit elmondta: a szociális szövetkezetként tavaly bejegyzett varsányi falugazdaságot a Start közmunkaprogram keretében indították el, 40 ember dolgozik a programban. A falugazdaság fő tevékenysége a zöldség- és gyümölcstermesztés, zöldségeskertek mellett 5 ezer négyzetméteren málnát termesztenek, 2 ezer négyzetméteren pedig gyümölcsfái vannak a gazdaságnak, amely teljes egészében ellátja az önkormányzati konyhát, ahol naponta 300 főre főznek.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com