Az önkormányzatokkal működne együtt az LMP az erdőpusztítás ellen

Az önkormányzatokhoz és vezetőikhez fordul helyi képviselőin keresztül az LMP, közreműködésüket kérve az "erdőpusztítás" megállításában - jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Kanász-Nagy Máté, a párt társelnöke.A politikus a lehetséges intézkedések között említette, hogy az önkormányzatok megtilthatják saját tulajdonú erdőik kitermelését, a területükön lévő, más által hasznosított erdők tulajdonosaira pedig nyomást gyakorolhatnak e kérdésben. Céljukként azt említette, hogy minden lehetséges jogi és civil eszközzel élve akadályozzák meg, hogy tömegesen vágjanak ki fákat a múlt héten közzétett kormányrendelet alapján, amely gyakorlatilag szabad kezet ad az állami tulajdonú erdők kitermeléséhez.
    

Az LMP politikusa szerint ez megengedhetetlen mértékű erdőpusztítást idéz majd elő "a klímaváltozás, az aszály, a vízhiány időszakában". Nincs még egy olyan kormány az Európai unióban, amelyik a klímaválságot és az energiaválságot az erdők kitermelésével, a fák kivágásával, a zöldfelületek pusztításával kívánná megoldani - fogalmazott az ellenzéki politikus.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com