Az Országgyűlés gazdasági bizottsága támogatta Pleschinger Gyula kinevezését monetáristanács-taggá

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfői ülésén a kormánypárti képviselők egyhangú döntésével, 10 igen, 3 tartózkodás és 1 nem szavazat mellett támogatta Pleschinger Gyula újbóli kinevezését a jegybank monetáris tanácsába.Pleschinger Gyula, aki eddig is a monetáris tanács tagja volt, és kinevezése kedden jár le, tagjelöltként a parlamenti testület ülésén kérdésre elmondta: Magyarország gyakorlatilag már teljesíti a maastrichti kritériumokat, így csatlakozni tudna az eurózónához. A válság azonban megmutatta, hogy a belépést nagyon körültekintően kell megvalósítani, nem elég a feltételeket teljesíteni - mutatott rá.

    
Kiemelte: úgy kellene belépni, hogy Magyarország gazdasági fejlettsége elérje az eurózóna magországainak (legfejlettebb államainak) átlagos gazdasági fejlettségi szintjét. Emlékeztetett: az eurózónába való belépésről a kormány dönt.

Kifejtette: az eurózóna dél-európai államainak példája mutatja, ha nem elég fejlett egy állam az euróövezethez való csatlakozáskor, akkor az is előfordulhat, hogy jövedelem-átcsoportosítás történik a fejlettebb, eurót használó országok felé.
    

Pleschinger Gyula a meghallgatásán kifejtette: eddigi monetáris tanácstagsága hat éve alatt a monetáris tanács végig szem előtt tartotta a jegybanktörvény mind három, az MNB tevékenységére vonatkozó előírást, vagyis az árstabilitás elérésére vonatkozó pontot, a pénzügyi stabilitás fenntartására való törekvést, és a kormány gazdaságpolitikájának támogatását.
    

Kiemelte: a jegybank történelmi mélységbe, 7 százalékról 0,9 százalékra vitte le az alapkamatot, a válság évei után Magyarországon újra beindította a hitelezést, mind a vállalatokat, mind a lakosságot tekintve, úgy, hogy a vállalati hitelek terén napjainkban már 10 százalékot ér el az éves növekedés. Emlékeztetett: a válságot követően óriási visszaesés következett    be a hitelezésben, a bankok is szigorították a kölcsönök feltételeit, így gyakorlatilag leállt a hitelezés.


Azóta a jegybank intézkedéseinek hatására oldódtak a korlátok, a bankok is enyhítettek a feltételeiken, a kedvező konstrukciók meghozták a vállalkozások, majd a lakosság hitelfelvételi kedvét is. Jelezte: a növekedési hitelprogram (nhp) lezárását követően a jegybank elindította a piaci hitelprogramját is. Kiemelte: az MNB nagy sikert ért el az nhp-vel, mintegy 3 ezer milliárd forinthoz jutottak a kis-és közepes cégek (kkv-k) a kedvezményes hitelkonstrukciókkal.
    

Az nhp eleinte nagyon rugalmas program volt, a kkv-k hitelkiváltásra és forgóeszközök vételére is igénybe vehették a kölcsönöket, de előrehaladva szigorították a feltételeket, a végére már csak beruházás finanszírozásra lehetett felhasználni - emlékeztetett Pleschinger Gyula. Hozzátette: 2016-ra az nhp elérte a célját, ettől kezdve "egészségesen" nőtt a vállalkozások által felvett hitelek nagysága.
   

Mellár Tamás (Párbeszéd), a bizottság alelnöke kedvezőnek ítélte, hogy a jegybanki alapkamatot 1 százalék alá szorította le az MNB, de kritikaként fogalmazta meg, hogy időközben jelentősen meggyengült a forint, ráadásul beindult az infláció is. Pleschinger Gyula kiemelte: "a jegybanknak nincs árfolyam célja, mi a hitelezésre és a kamatpolitikára koncentrálunk." Elmondta: az MNB-nél most az adószűrt maginflációt figyelik, már ez is elérte a 3 százalékot, ez komoly jelzés lehet a jegybank számára, hogy elkezdje a monetáris politika normalizálását.
    

Egy másik kérdésre elmondta: a devizatartalékoknál egy ismert szabály szerint a tartalékoknak meg kell haladnia a nettó külső rövid futamidejű adósság mértékét, ami Magyarország esetében most 15-16 milliárd euró körül van, a devizatartalékok összege pedig 24 milliárd euróra rúg - jelezte Pleschinger Gyula.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com