Az Országgyűlés kedden vitatja meg az alaptörvény-módosítást és a Stop Sorost

Az Országgyűlés jövő héten visszatér szokásos menetrendjéhez: kétnapos ülést tart, ismét lesznek interpellációk és a képviselők kedden tárgyalják meg az alaptörvény hetedik módosítását, valamint a "Stop Soros" törvénycsomagot.A parlament honlapjára pénteken felkerült napirendi javaslat szerint a hétfőn egy órakor kezdődő ülésen a képviselők megemlékeznek a trianoni békeszerződés aláírásának, 1920. június 4-nek a napjáról, amely 2010 óta a nemzeti összetartozás napja.

   
Ugyancsak megemlékezik a Ház a közelmúltban elhunyt, előbb a Magyar Igazság és Élet Pártjában (MIÉP), majd a Jobbikban és végül függetlenként politizáló Rozgonyi Ernő volt országgyűlési képviselőről.

Két képviselő is leteszi az esküt: a Párbeszéd-frakcióban Kocsis-Cake Olivio váltja Karácsony Gergelyt, Zugló polgármesterét, míg a Lehet Más a Politika (LMP) frakciójába Hohn Krisztina ül be Gémesi György, az Új kezdet vezetője, gödöllői polgármester helyett.
    

Jegyzőválasztás is lesz, a napirend szerint Simicskó Istvánt (KDNP), az Országgyűlés jegyzőjévé választják. Hétfőn, az új Országgyűlés megalakulása óta először hangzanak el interpellációk, azonnali kérdések és kérdések, továbbá a házszabálytól eltérve, vita nélkül fogadhatják el a hétpárti egyetértéssel benyújtott, az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának megalakításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.
    

A napirend utáni felszólalásokat követően Hadházy Ákos (LMP) képviselői esküt tesz, miután azt az alakuló ülésen nem tette meg. Kedden 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik a parlamenti munka, majd a Trócsányi László igazságügyi miniszter által benyújtott alaptörvény-módosítás vitája kezdődik meg.
    

A módosítás célja, hogy védje a nemzeti szuverenitást és tiltsa idegen népesség Magyarországra telepítését. Az alaptörvény hetedik módosításának vitájában először csak az előterjesztői nyitóbeszéd és a vezérszónoki felszólalások hangzanak el, majd elnapolják a vitát. A képviselők ezt követően lefolytatják az egyes törvényeknek a jogellenes bevándorlás elleni intézkedésekkel kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat, azaz a "Stop Soros" vitáját. A Pintér Sándor belügyminiszter által benyújtott törvénycsomaggal a kormány meg akarja akadályozni, hogy Magyarországból is bevándorlóország legyen.
    

Az Európai Unió új általános adatvédelmi rendelete (angol rövidítéssel: GDPR) miatt jogharmonizációs céllal módosítani kell az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényt. Ennek az előterjesztésnek is kedden folytatják le az általános vitáját. Ezt követően ismét megnyílik az alaptörvény módosításának általános vitája, majd napirend utáni felszólalásokkal zárulhat a kétnapos parlamenti ülés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com