Az országgyűlési választás határidejei, határnapjai

Április 3-ára írta ki az országgyűlési képviselő-választást Áder János köztársasági elnök, a jogszabályok szerint ez a legkorábbi lehetséges időpont a választás megtartására.A választáshoz kapcsolódó határidőket, határnapokat az igazságügyi miniszter rendeletben határozza meg a kitűzést követően, de a választási eljárásról szóló törvény alapján már tudható, melyek a legfontosabb határidők, határnapok.
    

E szerint a mintegy 7,8 millió, magyarországi lakóhellyel rendelkező választójogosultnak a január 26-ai névjegyzéki állapotnak megfelelően február 11-éig kell kézhez kapnia a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítést. Aki nem kapja meg az értesítőt, a jegyzőnél (a helyi választási irodában) kérheti. A hivatalos kampány a választást megelőző 50.

napon, azaz február 12-én indul, ez azt jelenti, hogy az erre felhasználható és elszámolható forrásokat ebben az időszakban lehet elkölteni.
    

Az egyéni választókerületekben a jelöltséghez a törvény szerint legalább ötszáz, a választókerületben lakó választópolgár ajánlása szükséges, a jelöltek február 25-én 16 óráig gyűjthetik az ajánlásokat az ajánlóíveken. Az ajánlásokat a választókerületi választási bizottságnál kell leadniuk. A választási bizottság dönt a jelöltek nyilvántartásba vételéről.
    

Országos listát az a párt állíthat, amely legalább tizennégy megyében és a fővárosban, legalább 71 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított. Közös egyéni jelöltek alapján közös lista állítható. Országos nemzetiségi önkormányzat is állíthat listát, ehhez a névjegyzékben nemzetségi választópolgárként szereplő választópolgárok legalább egy százalékának ajánlása szükséges. Az országos listákat legkésőbb február 26-án 16 óráig kell bejelenteni a Nemzeti Választási Bizottságnál.
    

Az a több mint 420 ezer magyar állampolgár, aki nem rendelkezik magyarországi lakcímmel, és a 2018-as országgyűlési választás előtt vagy az után regisztrált, továbbra is szerepel a levélben szavazók névjegyzékében, vagyis nem kell újra kérnie a regisztrációt. Az a külhoni magyar állampolgár, aki még nem regisztrált, választási regisztrációs kérelmét március 9-ig juttathatja el a Nemzeti Választási Irodába (NVI).
    

A külhoni választópolgároknak a választási iroda az országos lista jogerőssé válását követően eljuttatja a szavazási levélcsomagot, a választó pedig a szavazatát tartalmazó borítékot vagy a szavazás befejezéséig eljuttatja a külképviseletekre, vagy a magyarországi szavazásra rendelkezésre álló időszakban eljuttatja bármelyik országgyűlési egyéni választókerületi választási irodába, vagy pedig levélben juttatja el az NVI-hez, ebben az esetben a szavazatnak április 3-án 19 óráig meg kell érkeznie.
    

A választás napján külföldön tartózkodó választópolgárok Magyarország nagykövetségein és főkonzulátusain akkor szavazhatnak, ha március 25-én 16 óráig jelentkeztek a külképviseleti névjegyzékbe. Aki a szavazás napján nem tartózkodik lakóhelyén, de Magyarország egy másik településén élni kíván a választójogával, ugyancsak március 25-én 16 óráig kérheti átjelentkezését a lakcím szerinti választási irodától egy másik településre. Az átjelentkezők a választott településen is az eredeti lakcímük szerinti egyéni képviselőjelöltekre szavazhatnak.
    

Várhatóan a választás éjszakáján előzetes eredményt közöl majd az NVI, de a választás jogi eredményét csak a külföldön leadott szavazatokat tartalmazó urnák hazaszállítása és a levélben leadott szavazatok megszámlálása után állapítják meg: az egyéni választókerületek eredményét legkésőbb április 9-én, a választás országos eredményét pedig legkésőbb április 22-én. Az új Országgyűlésnek legkésőbb május 3-ig kell megalakulnia.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com