Az ötven legkeresettebb magyar bűnöző egyikét fogták el az Egyesült Királyságban

Az ötven legkeresettebb magyar bűnöző egyikét fogták el az Egyesült Királyságban - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a police.hu oldalon hétfőn.A 31 éves K. Nórát a KR NNI fejvadászainak segítségével találták meg az északír rendőrök - írták. A nőt, aki "unokázós" csalásokra specializálódott bűnbandának volt a tagja, 2020 nyara óta kereste a rendőrség és a bíróság, miután otthonában levágta magáról az elektronikus nyomkövető eszközt, és ismeretlen helyre távozott.

Mivel felmerült, hogy vélhetően külföldre szökött, a belföldi elfogatóparancson túl európai és nemzetközi körözést is kiadtak vele szemben.
    

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2019 februárjában érte tetten a nőt egy "unokázós" csalás elkövetőjeként. A bűnszervezet, amelynek többi tagját az angliai Manchesterben fogták el tavaly áprilisban, idős emberektől csalt ki pénzt. A banda irányítói az Egyesült Királyságból hívták fel a magyar sértetteket azzal, hogy különböző ürügyekkel nagyobb összegek átadására bírják rá őket, majd a sértettek címére már a Magyarországon tartózkodó bandatagok mentek ki. Miután megkapták a pénzt, egyből továbbították külföldön tartózkodó társaiknak.
    

A magyarországi elkövetők egyike volt K. Nóra is. A nő mindaddig együttműködött a hatóságokkal, míg a bűnügyi felügyelet alól ki nem vonta magát. A BRFK ekkor adott ki ellene elfogatóparancsot. De kereste a Fővárosi Törvényszék is, lopás bűntett miatt rá kiszabott hét év letöltendő szabadságvesztés miatt. A nő akkor került fel a legkeresettebb ötven magyar bűnöző listájára, amikor nem sikerült megtalálni. A keresésébe ekkor kapcsolódtak be a KR NNI célkörözési fejvadászai.
    

Miután a szálak - csakúgy, mint a korábbi "unokázós" csalók esetében - az Egyesült Királyságba vezettek, a magyar nyomozók felvették a kapcsolatot az északír társhatósággal. Az átadott információk alapján a National Crime Agency azonosította K. Nóra észak-írországi tartózkodási helyét, és múlt csütörtökön elfogta a nőt. Kiadatásáról később döntenek - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com