Az utazó magazin az idén is 30 kategóriában díjazta a legjobb turisztikai szolgáltatókat

Átadták Az utazó magazin 2021 legjobb turisztikai szolgáltatóinak járó díjait hétfőn Budapesten; a legjobb határon túli magyar szálláshelyet és a legjobb külhoni magyar éttermet is díjazták.Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjátadón örömét fejezte ki, hogy a magazin a külhoni magyar turisztikai szolgáltatókra is kiterjesztette a versenyt. Fontosnak nevezte, hogy az egységes Kárpát-medencében való gondolkodás az élet egyre több területén megjelenjen.
    

A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2016 óta támogatja a külhoni magyar kisvállalkozókat, köztük számos turisztikai szolgáltatót - jelezte. Közölte, felméréseik azt mutatják, hogy a külhoni magyar vállalkozások 92 százalékban magyar embereket foglalkoztatnak, így ha őket támogatják, azzal magyar családok sokaságát segítik.
    

Bődi Ivett, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese arról beszélt: a verseny is azt mutatja, hogy a turizmusért tett erőfeszítések a nehéz körülmények ellenére sikeresek, a szakma az új kihívások ellenére jobban és többet teljesít, az emberek pedig utazni akarnak. Az MTÜ-nek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központtól (NTAK) naponta érkező statisztikák alapján pontos információja van a vendégek költéseiről, tartózkodási helyéről, idejéről, illetve a küldő országról - jelezte a vezérigazgató-helyettes.
    

Idén az ágazatban éves szinten 37 millió vendégéjszakát várnak, ami alig 10 százalékkal marad el a járvány előttitől - mondta. Kiemelte: a vendégek által legjobban kedvelt szolgáltatókat a magazin elismerései tükrözik. Érsek M. Zoltán főszerkesztő elmondta, hogy az idén is 30 kategóriában adtak át elismeréseket. Az év családbarát szállodája a Kolping Hotel Spa & Family Resort lett, Az év állatbarát szállodája a Dráva Hotel Thermal Resort, Az év felnőttbarát szállodája a Duna Relax & Event Hotel, Az év wellness szállodája a Hotel Golden Lake Resort.


Az év gyógyszállodája elismerést a Hotel Karos Spa, Az év üzleti szállodája díjat a Corinthia Hotel Budapest, Az év városi szállodája díjat a Hotel Budapest kapta. Az év turisztikai üzemeltetője az Eventrend Group, Az év turisztikai szervezete a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft., Az év turisztikai szakembere Géher Zoltán szállodaigazgató, Az év turisztikai városa Szeged lett, Az év légitársasága a Wizzair. Az év utazási irodája a Z(s)eppelin Utazási Iroda, Az év fürdője a Hungarospa Hajdúszoboszló, Az év víziparkja az Aquaworld. Az év fővárosi étterme az És lett, Az év szállodai étterme pedig a Láng Bistro & Grill (Hilton Budapest), Az év vidéki étterme a balatonszemesi Kistücsök lett.
    

Az év határon túli területekre utaztató irodája a Kárpáteurópa Utazási Iroda, Az év erdélyi magyar szálláshelye a Gyimesi Skanzen Panzió lett. Az év erdélyi magyar étterme a Pethő Étterem, Az év felvidéki magyar szálláshelye a Kék hal étterem és panzió, Az év felvidéki magyar étterme a St. Petrus Vini, Az év vajdasági magyar szálláshelye a Vila Elizabet, Az év vajdasági magyar étterme a Hedera Étterem, Az év muravidéki magyar szálláshelye a Panonska Vas, Az év muravidéki magyar étterme a Pri Lujzi, Az év horvátországi magyar szálláshelye a Piros-Étterem Piros Csizma, Az év horvátországi magyar étterme a Restoran Citadella. A kárpátaljai magyar intézmények, éttermek és szálláshelyek az ukrajnai háborús menekültek ellátásában való aktív részvételért és példás helytállásért kaptak elismerést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com