Azonnali fizetésen alapuló rendszert vezetett be a szegedi önkormányzat

Az országban elsőként Szegeden vezetnek be az önkormányzati cégeknél azonnali fizetési rendszeren (AFR) alapuló, az MNB szabványainak megfelelő QR-kódot használó megoldást - közölte Nagy Sándor (Momentum) városfejlesztési alpolgármester hétfőn.A politikus a SzegedPay-nek elnevezett rendszert bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, a szegedi közgyűlés négy évvel ezelőtt fogadta el az okosváros koncepciót, amelynek egyik központi eleme volt a készpénzmentes fizetési megoldások elterjesztése.

    
Ennek első eleme volt az iskolai ebédbefizetést és -megrendelést lehetővé tevő Etelka-rendszer elindítása, azt már a szülők 70 százaléka használja, majd az országban elsőként bankkártyás parkolóautomatákat telepítettek, amelyeknél tavasztól már a kényelmi díj fizetése nélküli start-stop rendszer is működik, emellett az összes tömegközlekedési járművön lehet kártyával jegyet vásárolni - közölte az alpolgármester.
    

A következő lépésként az önkormányzati tulajdonú Ritek Zrt. - a város számlavezető bankja a Raiffeisen közreműködésével - egy az azonnali fizetési rendszer adta lehetőségeket hasznosító megoldást fejlesztett a városi cégek számára. A cégek webshopjában vásárlóknak a fizetés megkezdése előtt egy az MNB által szabványosított adattartalmú QR-kód jelenik meg, amelyet a vevőnek saját bankja telefonos alkalmazásával kell beolvasnia. A tranzakció adatainak ellenőrzését követően a vevő az alkalmazásban jóváhagyja az átutalást, ami 5 másodpercen belül teljesül is - ismertette a rendszer működését Nagy Sándor.
    

A megoldást elsőként a Szent-Györgyi Albert Agóra vezette be, ahol a nyári táborokat fizethetik ki így a szülők, néhány napon belül a Sport és Fürdő Kft.-nél is elindul ez a fizetési mód, majd az Etelka-rendszert is bővítik ezzel a lehetőséggel - tudatta az alpolgármester. Június végéig tesztüzemben a Raiffeisen bank lakossági ügyfelei használhatják a SzegedPay-t, júliustól pedig más pénzintézetek kliensei számára is elérhető a rendszer - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com