BÁH: Egyre több kísérő nélküli gyerek érkezik illegálisan Magyarországra

Egyre több gyerek érkezik kísérő nélkül, illegálisan Magyarországra a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BAH) múlt évi adatai szerint.


Bevándorlási és Állampolgársági HivatalVégh Zsuzsanna főigazgató szerdai budapesti, a hivatal múlt évi munkáját összegző sajtótájékoztatóján aggasztó jelenségnek nevezte, hogy kétszáz százalékkal nőtt a Magyarországra kísérő nélkül érkező gyerekek száma.
Elmondta, hogy a fiatalok szabadságát nem korlátozza a hatóság, őket magyar gyermekvédelmi intézményekben helyezik el. Ezeket azonban általában egy-két napon belül el is hagyják, hogy megkeressék a más országokban élő szüleiket, rokonaikat, ismerőseiket.

Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára arról beszélt, hogy a menekültügy ma megosztja Európát, szerinte az országok 1990 után nem tudták "az igazi, helyes és morálisan egységes" viszonyulásukat megtalálni a kérdéshez.

Forrás: MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com