Bajai választás - Az MSZP és az Együtt-PM bírósághoz fordul

A Kecskeméti Törvényszékhez fordul felülvizsgálatért az MSZP és az Együtt-PM szövetség, miután a Bács-Kiskun megyei területi választási bizottság másodfokon helybenhagyta a helyi választási bizottság korábbi döntéseit, azaz elutasította a bajai időközi önkormányzatiképviselő-választás végeredményét megkérdőjelező beadványaikat.

mszp-uj-logoKarácsony Gergely, az Együtt-PM szövetség politikusa csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: minden kétséget kizáróan csalás történt a fideszes jelölt győzelmével végződő választáson.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese közölte: remélik, hogy a törvényszék - a szavazók szállítása miatt - megsemmisíti az egyik szavazókör választási eredményeit. "Ismételjük meg a választást, és nézzük meg, valóban tisztességes keretek között milyen eredmény születik!" - fogalmazott.

Karácsony Gergely hozzátette, a bíróság tanúk meghallgatása mellett ellenőrizheti annak a - Lungo Drom által jelölt - szavazóköri delegáltnak a mobilforgalmát, aki a vasárnapi voksolás közben szemtanúk szerint folyamatosan sms-ezett. A vizsgálat szükségességét azzal indokolta, felvetődik a választás titkosságával való visszaélés gyanúja, a szavazásban részt vevők kiléte ugyanis szigorúan védett adat, "amit nem lehet sms-ekben kiszivárogtatni".

Az Együtt-PM politikusa hangsúlyozta, ha ez megtörtént, bűncselekmény, ezért a bíróságnak érdemben foglalkoznia kell a kérdéssel. Harangozó Tamás az MTI kérdésére azt mondta: ellenkező esetben büntetőeljárásnak kell tisztáznia, mi történt, amelynek során a nyomozóhatóságnak kötelessége beszerezni az említett sms-eket.

A szocialista politikus kijelentette: a megyei választási bizottság megalapozatlan döntést hozott, amikor azt állapította meg, hogy az ellenzék szerint a szavazók szervezett szállítását bizonyító videofelvételből nem derül ki, hol készült, és nem érthető pontosan, hogy mi hangzik el. A sajtótájékoztatón ismét levetítették a korábban már bemutatott felvételeket.

Harangozó Tamás szerint nyilvánvaló, hogy a felvétel a bajai 32. számú szavazókörnél készült, és jól hallható az is, hogy egy férfi a szavazókat autóval szállítók egyikének azt mondja: "akár ötvenszer is jöhetsz". Véleménye szerint a képsorokból az is egyértelmű, hogy nem idős embereket, hanem fiatalokat szállítottak csoportosan szavazni.
Kifogásolta továbbá, hogy a területi választási bizottság nem hallgatott meg tanúkat és más bizonyítási eszközt sem próbált igénybe venni.

Baján vasárnap tartottak időközi önkormányzati választást. A Fidesz győztes jelöltjére, Kovács Csabára 467-en szavaztak (47 százalék). Második helyen Teket Melinda, az MSZP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció közös jelöltje végzett, 406 szavazattal (41 százalék). A Jobbik jelöltje, Markó György a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje, Ikotity István 4 százalékot ért el.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com