Bajnai: az Együtt-PM október 23-ára összellenzéki megmozdulást szervezne

Az Együtt-PM választási szövetség szándéka, hogy átfogó, összellenzéki megmozdulást szervezzenek október 23-ára, mert "mindenkinek, akinek nem tetszik a rendszer, közösen kellene ünnepelnie" - jelentette be Bajnai Gordon, az Együtt-PM választási szövetség vezetője az ATV Start című műsorában hétfő reggel.

egyutt-pm_logoBajnai Gordon elmondta: hétfő hajnalban sms-ben tájékoztatta Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét arról, hogy hétfő délelőtt kezdeményezést tesznek az ügyben.

Gyurcsány Ferenc múlt pénteken közölte, hogy nem kapott választ Bajnai Gordontól, illetve Mesterházy Attila MSZP-elnöktől arra az üzenetére, amelyben felajánlotta, hogy október 23-án közösen ünnepeljenek.

Az Együtt-PM vezetője hétfő reggel úgy fogalmazott, szükség van arra, hogy az ellenzék "közösen mutassa meg, elege van ebből a rendszerből". Azt mondta: az MSZP-vel választási szövetséget kötöttek, de október 23-án ennél szélesebb körben kell ünnepelni, akár Gyurcsány Ferenccel közösen. Erről már megállapodott Mesterházy Attilával is - tette hozzá.
Bajnai Gordon a szervezésre Juhász Pétert, az Együtt-PM társelnökét, a Milla vezetőjét kérte fel.

A kezdeményezés lényege, hogy az Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben álló és a "demokratikus oldalt" képviselő szereplők üljenek le egymással egyeztetni az október 23-i közös megemlékezéssel kapcsolatban - tette hozzá a volt kormányfő.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com