Bajnai: csak akkor lesz kormányváltás, ha garantált a korszakváltás

bajnai2Bajnai Gordon szerint a párt nélküli szavazók megnyerése szükséges az ellenzék választási győzelméhez, ehhez pedig az kell, hogy garanciát adjanak nekik: 2014 után korszakváltást hajtanak végre.

"Kormányváltás csak akkor lehetséges, ha ezeknek a választóknak olyan hiteles pártot tudunk felmutatni, amelynek jelöltjeire jó szívvel tudnak szavazni. (...) Ezt a reményt mi tudjuk megadni" - jelentette ki az Együtt-PM választási szövetség vezetője szombaton a budapesti Millenáris Parkban a szervezet két hónapja tartó országjárását lezáró rendezvényen.

Bajnai Gordon azt mondta: noha a párt nélküli szavazókat bizonytalannak szokás nevezni, abban biztosak, hogy elutasítják, ami az országgal 2010 óta történt, de nem kérnek abból sem, ami 2010 előtt ide vezetett. "Nem ízlik nekik a narancs, de ettől nem szerették meg a szegfűt sem. Olyan világot akarnak, amelyben nincs se őszödi beszéd, se felcsúti vezér" - jelentette ki.

A volt miniszterelnök szerint a párt nélküli, csalódott választók nem mennek el szavazni, ha nem kapnak garanciákat arra, hogy nemcsak kormányváltás, hanem korszakváltás is lesz.

Ezért - folytatta - csak egy korszakváltó ellenzéki összefogásnak van esélye a győzelemre, ha csak "arra fogunk össze, hogy visszaállítsuk a 2010 előtti világot, a Fidesznek háromnegyedes többsége lesz 2014 után".
Bajnai Gordon az MSZP-vel a jövő héten megkezdődő tárgyalásokról szólva hangsúlyozta: kormányfőként jól együtt tudott dolgozni a szocialista párttal, amely akkor a személyes ambíciók elé helyezte az ország érdekét. "A válságkezelő kormány idején a nélkülözhetetlen parlamenti támogatást biztosító Mesterházy Attila tudott nagyvonalúan együttműködni. (...) Miért ne lennénk képesek ugyanerre most a kormányváltás, vagyis az ország érdekében?" - tette fel a kérdést.

Az Együtt-PM 80 várost érintő, két hónapig tartó országjárását úgy összegezte: Magyarország fél, mert "a hatalom fenyegeti", szenved a reménytelenségtől és retteg a jövőtől, és dühös, mert érzi, hogy "már megint átverték".
Bajnai Gordon úgy fogalmazott: meg kell állítani az Orbán-kormányt, ellenkező esetben az kivezeti az országot az Európai Unióból, és "ha ez a rezsim marad, akkor a sok Simicska-fióka és helyi Orbán a maradék gátlását is elveszíti: úgy érzik majd, bármit megtehetnek, mert semminek sincs következménye".

Beszélt arról is, hogy az Együtt-PM szövetségnek kész terve van Magyarország rendbetételére, programján kétszázan dolgoztak az utóbbi három évben, és van már országos szervezete is. "Alkalmasak és készek vagyunk a feladatra. Akár holnap neki tudnánk fogni a munkának" - jelentette ki.
Bajnai Gordon beszéde után olyan kérdésekre válaszolt, amelyeket az országjárás során tettek fel neki. Szólt arról, hogy célzott kedvezményekkel segítenék a munkahelyteremtést a leghátrányosabb helyzetű régiókban, és arról, hogy első intézkedéseik egyike lenne a felsőoktatási hallgatók "röghöz kötésének" megszüntetése.

A Hajdú-Bét-ügyet firtató kérdésre megismételte, helyesli, hogy a baromfifeldolgozó egykori beszállítói újabb kártérítést kapnak az államtól. Azonban politikai szándéknak tudta be, hogy ez három évvel a kormányváltás után történt meg, amikor ő ismét politikai pályára lépett. Jelezte továbbá, hogy 2004-ben és 2006-ban is közbenjárt a pórul járt gazdák megsegítése érdekében.
Bajnai Gordon szintén kérdésre elmondta: nem ért egyet az MSZP élelmiszeráfa-csökkentési javaslatával, szerinte az nem elég baloldali, mert nemcsak a rászorulóknak segítene, hanem mindenkinek, ráadásul megvalósítása nagyjából 300 milliárd forintba kerülne. Ennyi pénzből - jegyezte meg - lehetőség lenne a segélyezési rendszer átalakítására, támogatást adni azoknak, akik kiszorultak az ellátórendszerből.

A devizahitelesek támogatásáról azt mondta: az Orbán-kormány által bevezetett árfolyamgátat meg kell tartani, de mire az 2017-ben véget ér, meg kell erősíteni a forint árfolyamát, ez pedig a Magyarország iránti bizalom visszaszerzésével érhető el. Azt is elmondta, hogy a munkanélkülivé váló devizahiteleseknek lehetővé tennék, hogy két évig csak havi tízezer forintot kelljen törleszteniük.
A rendezvényen az Együtt-PM politikusai és szimpatizánsai alkották a közönséget. Bajnai Gordon a legnagyobb tapsot akkor kapta, amikor az utolsó kérdésre, arra, hogy egy év múlva ilyenkor mit fog csinálni, úgy válaszolt: segít Orbán Viktornak bepakolni, bedobozolni az irodai holmiját.

MTI

Hozzászólások

BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten

BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten

Nem esett baja annak az újszülöttnek, akit egy ismeretlen nő vitt el Budapesten, egy VIII. kerületi lakásból, a csecsemőt végül az elkövető rövid időn belül a Semmelweis Egyetem II. számú szülészeti klinikáján hagyta - közölték a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdai sajtótájékoztatóján.

Zsaroló rosszlányok

Zsaroló rosszlányok

Zsaroló rosszlányokat fogtak el a várpalotai rendőrök.

Kábítószerbázis egy érdi házban

Kábítószerbázis egy érdi házban

Az érdi rendőrök felszámolták egy 32 éves férfi drogbizniszét, a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Garázsban gyújtogatott, halált okozott vele

Garázsban gyújtogatott, halált okozott vele

A fővárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy teremgarázsban okozott tüzet.

Őrizetben a józsefvárosi késelő

Őrizetben a józsefvárosi késelő

A fővárosi nyomozók a kihallgatása után őrizetbe vették azt az 58 éves férfit, aki a gyanú szerint a VIII. kerületben megszúrta élettársát.

Elfogtak egy négy éve bujkáló férfit Kazincbarcikán

Elfogtak egy négy éve bujkáló férfit Kazincbarcikán

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt a férfit, akit évek óta több hatóság keresett.

Elfogták az állatkínzót

Elfogták az állatkínzót

Egy hevesi telepen több kutyatetemet is találtunk.

Budapesti közösségi közlekedési eszközök ellenőrzése októberben

Budapesti közösségi közlekedési eszközök ellenőrzése októberben

A budapesti rendőrök hat villamos-, egy busz- és egy metróvonalat ellenőriztek a BRFK és a BKK együttműködésének keretében.

Pisztáciától láncfűrészig: nem jött be a bevásárlótúra

Pisztáciától láncfűrészig: nem jött be a bevásárlótúra

Egy 27 éves férfi hónapokig próbált különféle termékeket „beszerezni” üzletekből és udvarokból, de mindez legtöbbször kudarcba fulladt.

Vizsgaállomásra csaptak le a rendőrök

Vizsgaállomásra csaptak le a rendőrök

Rossz műszaki állapotú – esetenként közúti közlekedésre alkalmatlan – autóknak hosszabbították meg a műszaki érvényességét.

http://ujhazak.com