Bajnai is meghívott a Bilderberg találkozóra

Hétvégén újra Bilderberg találkozó lesz, ezúttal Dániában. Magyarországról tavaly a nagy méltóságaink közül senkit nem hívtak meg a szabadkőműves játszótérre.


Ezért a Magyar Nemzet fel is vetette a kérdést, hogy egy összeesküvésről is szó volt Magyarország ellen az angliai Hertfordshire-ben. A szigorúan zártkörű csoport ezennel meghívta liba tolvaj- volt miniszterelnökünket, Bajnai Gordont!

bg

A meghívottak listáját közzétették a bilderbergmeetings.org oldalon.

Itt szerepel Viviane Reding európai bizottsági alelnök, Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár, de az Együtt-PM elnöke Bajnai Gordon is.


Az első Bilderberg csoport találkozóját 1954-ben tartották. Tagjai rendkívül befolyásos emberek, tudósok, üzletemberek, politikusok. Nevét az első titkos találkahelyről kapta, a hollandiai Bilderberg szállodáról.

A szabadkőműves összejöveteleket minden évben megrendezik és a résztvevők neveit is közzé teszik, de amiről szó esik a rendezvényen, arról soha nem szól a fáma. Az ott elhangzottakról soha nem adnak ki információt és a résztvevők sem szólnak semmit az elhangzottakról.

kö

Az idei találkozó vezetője az AXA pénzügyi csoport vezérigazgatója lesz, Henri de Castries személyében. Korábban Martonyi János és Surányi György is meg volt hívva a találkozóra.

A tavalyi találkozón, azonban a Magyar Nemzet arról írt, hogy Viviane Reding az Európai Bizottság alelnöke kijelentette, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a jövő évi magyarországi választásokat gyengítse. A magyar választópolgárok, még a szavazófülkében sem merik, majd akaratukat kifejezni. Vivien az akkori állításait tagadta.

"Azok az idézetek, amelyeket olvasok, hogy állítólag én mit mondtam a Bilderberg-konferencián, a leghalványabb kapcsolatban sem állnak a valósággal" – nyilatkozott Vivien Reding.

Bajnai Gordon először kapott meghívót a találkozóra és megerősítette szándékát, hogy részt fog venni a rendkívül izgalmas találkozón.

"NEM TUDOM, HOGY A MAGYAR NEMZET INTÉZTE-E EL NEKEM, DE TERMÉSZETESEN OTT LESZEK. NAGYON MEGTISZTELŐ A MEGHÍVÁS"nyilatkozta Bajnai az Origónak.

A volt miniszterelnök annyit azért elárult, hogy a Bilderberg összejövetelen "nagyon komoly" témákról esik majd szó.

bil

Forrás: origo

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com