Bakondi: a következetes biztonságpolitika miatt az egyik legbiztonságosabb ország Magyarország a turisták számára

A kormány következetes biztonságpolitikája, a több tízezer rendőr és katona erőfeszítései és a hatóságok helytállása miatt alakult úgy Magyarország biztonsági helyzete, hogy hazánkat egy brit felmérés szerint a kilencedik legbiztonságosabb úti céllá választották - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kedden az MTI-nek.Bakondi György arra a hírre reagált, amely szerint a Daily Star című lap a brit külügyminisztérium által közölt információk alapján összeállította a turisták számára legbiztonságosabb úti célok listáját, amelyen Magyarország a kilencedik helyre került. A lap által ajánlott tíz "békés és gyönyörű" úti cél között van Magyarország mellett Chile, Svájc, Bhután, Tuvalu, a Fidzsi-szigetek, Új-Zéland, Izland, Málta és Írország.

A miniszterelnök főtanácsadója az MTI-nek elmondta: nem lehet tiszta szívből örülni az eredménynek, ugyanis az Európai Unió folyamatosan romló biztonsági helyzete okozza, hogy más nyugat-európai ország nem került a listára. Felidézte: Barcelonában, Berlinben, Londonban, Brüsszelben, Párizsban, Nizzában, Stockholmban és Helsinkiben is történt a közelmúltban sok halálos áldozattal járó iszlamista terrorcselekmény, emellett nő a köztörvényes bűncselekmények száma is.
   

Mint mondta, sokkal jobb lenne a helyzet, ha a magyar javaslatokat figyelembe véve megváltozna az Európai Unió migrációs politikája. Sajnos nincs változás, az EU továbbra is a "Soros-terv" végrehajtásán, a migránsok kvóták szerinti elosztásán és a bevándorlási ügynökség létrehozásán dolgozik, és politikai-jogi nyomás alatt tartja Magyarországot - tette hozzá.
  

Bakondi György hangsúlyozta: három oka is van annak, hogy így alakult Magyarország biztonsági helyzete. Elsőként a kormány következetes bevándorlás-politikáját emelte ki, azt, hogy a kormány az elmúlt három évben konzekvensen a biztonságot szem előtt tartva alakította - a lakosság nagy támogatása mellett - a migrációs politikáját. Másodikként említette a több tízezer rendőrt és katonát, akik az elmúlt három évben komoly erőfeszítéseket tettek a határon, hogy fenn lehessen tartani az ország biztonságát, harmadikként pedig a hatóságok - így a rendőrség, a honvédség, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, a Terrorelhárítási Központ, az Alkotmányvédelmi Hivatal és az Információs Hivatal - példás helytállását.
   

A miniszterelnök főtanácsadója kiemelte: a kormánynak továbbra is az a szándéka, hogy nem enged semmilyen nyomásnak és elsődlegesnek tekinti a magyar emberek biztonságát. Megjegyezte: aggodalommal figyelik egyes európai és magyarországi ellenzéki pártok ellentmondásos nyilatkozatait a migrációs politikáról és a kerítés lebontásáról.
    

Mi úgy gondoljuk, nem szabad lebontani a kerítést mindaddig, amíg a biztonsági helyzet ezt kívánja - szögezte le, hozzátéve, hogy minden, a kampányban elhangzó meggondolatlan lépés kockáztatja Magyarország és így az EU lakosságának biztonságát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com