Bakondi: az EP-ben Soros barátai hallgatják meg Soros szervezeteit

Az Európai Parlament (EP) szakbizottságának ülésén Soros György partnerei hallgatják meg a milliárdos által finanszírozott szervezetek képviselőit - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.Bakondi György azért beszélt erről, mert csütörtökön meghallgatást tart az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) a jogállamiság magyarországi helyzetéről. A meghallgatáson mások mellett részt vesz Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke és Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője is, valamint Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

    
A főtanácsadó úgy fogalmazott, pikáns helyzet áll majd elő, hiszen a bizottságban többen is ülnek azok közül, akik rajta voltak "a Soros György által mozgatott" brüsszeli politikusokról kiszivárgott listán. A Soros-tervet az Európai Unió hivatalos politikájában megjelentetni kívánó képviselők miatt áll Magyarország migrációs politikája 2015 óta folyamatos támadás alatt - hangoztatta Bakondi György. Hozzátette, hogy magyar kormányt képviselő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek hatalmas támogatást jelent a nemzeti konzultációt kitöltő 2,3 millió ember véleménye.
    

A főtanácsadó az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy nem enyhül a migrációs nyomás a magyar határon, minden nap vannak olyanok, akik megkísérlik átlépni a határt. A görög szigeteken is hatalmas a zsúfoltság, mert Törökországból folyamatosan érkeznek az illegális bevándorlók, és Spanyolországban is megtöbbszöröződött az érkező migránsok száma - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com