Bakondi: az év eleje óta több mint 6300 határsértőt fogtak el

Idén eddig több mint 6300 migránst fogtak el a magyar határon - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.Bakondi György közölte: az utóbbi néhány hétben megugrott a határon átjutni próbálkozók száma, ami igaz a román, a horvát és a szerb határszakaszokra is. Hozzátette, hogy a múlt évben a román határon 490 határsértőt fogtak el, idén február végéig pedig már 470-et. Nőtt a Szerbia felől próbálkozók száma, ami azt jelzi, hogy aktivizálódtak az embercsempészek a határ mellett feltorlódott migránsokat körében - tette hozzá.

    
Kitért arra is, egyre több migráns érkezik Törökországba, és nőtt azoknak a száma is, akik a görög szigetek felé tartanak. Ennek hátterében a Szíriában ismét kiújult harcok állhatnak, valamint az is, hogy Törökország elkezdte a határain belül lévő illegális bevándorlók visszatelepítését a biztonsági zónákba. Bakondi György azt is mondta, hogy Bosznia-Hercegovinában most nagyon nehéz a helyzet, sok migráns érkezik oda, miközben rendkívül korlátozottak a bosnyák kormány lehetőségei, hogy mindenkinek útját állja a határon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

http://ujhazak.com