Bakondi: biztonsági szempontból sorsdöntő lesz az év (2. rész)

Biztonsági szempontból sorsdöntőnek nevezte az évet a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Bakondi György hangsúlyozta, hogy Brüsszelben nyárra el akarják fogadni az érkezők elosztását szabályozó új, felső kvóta nélküli rendszert.Magyarországon javuló, Európa-szerte viszont romló belbiztonsági helyzetet figyelhettünk meg 2017-ben - mondta Bakondi György a bűncselekmények, erőszakos és terrorcselekmények száma alapján, hozzátéve: a migráció alakulása hatással van az európaiak mindennapi biztonságérzetére, amelynek változása politikai véleményalkotásukra is kihat, amit a tavaly született választási eredmények is alátámasztanak.

    
Bakondi György kiemelte: visszatekintve elmondható, hogy a korábbi magyar helyzetértékelés és prognózis helyes, reális volt, akárcsak a megtett intézkedések; az eljárások jogszerűek, törvényesek, a végrehajtott rendvédelmi fejlesztések pedig szükségesek voltak.

Megemlítette: Nyugat-Európában tavaly hat gázolásos támadás, négy késeléses és három fegyveres és egy robbantásos terrortámadás történt, amelyekben ötvenen meghaltak, 380-an megsebesültek, és egyre nagyobb arányban hajtanak végre akciókat rendvédelmi szervek tagjai ellen.  
    

Bakondi György arról beszélt: 2017-re letisztult az illegális migráció struktúrája, miközben egyre több az Afrikából érkező ember, a mozgások szervezettségéről pedig egyre többet tudnak a hatóságok, és megdőlt az a nyugat-európai hipotézis, hogy a tengeri migráció megállíthatatlan. Mint mondta, a három útvonal közül az ENSZ adatai alapján Görögországba 29 ezer 716 - jellemzően afgán, iraki és szíriai - migráns érkezett tengeren, Olaszországba 119 ezer 274, főleg nigériaiak, guineaiak és bangladesiek, míg a spanyol területre 21 ezer 258-an, főként marokkóiak, algériaiak és guineaiak léptek be illegálisan tavaly.
   

Jelezte: a szerb-magyar határon 2017-ben 20 ezer bejutási kísérlet közül 11 ezret sikerült megakadályozni, 9 ezer esetben pedig visszakísérték a bejutottakat a határzárhoz; 1418 elfogást jegyeztek fel más határszakaszokon. Közlése szerint 3397 menekültkérelmet nyújtottak be tavaly Magyarországon, ebből 1291-en kaptak valamilyen védelmet: 106-an menekültstátuszt, 1110-en oltalmazottit, 75-en pedig befogadottit; 2050 ügyben az érintett távozása miatt megszüntették az eljárást, 2880 ügyben pedig elutasító döntés született; eközben 141 embercsempész ellen indítottak eljárást a magyar hatóságok.
    

Új veszélyként jelentkezett 2017 végén az Iszlám Állam katonai veresége miatt a harcokban részt vevők tömeges beáramlása, hazaáramlása Európába. Kudarcot vallott jelentős mértékben az Európai Unió fő megoldási elképzelése, a felső korlát nélküli, kvóták szerinti szétosztás - mondta a főtanácsadó. A tavalyi évről szólva kiemelte, az "integrációs álom" helyett "láthatóan Nyugat-Európában is párhuzamos társadalmak kiépülése, romló belbiztonsági helyzet", emellett a Soros-szervezetek erőteljes aktivizálódása és nyílt politikai szerepvállalása volt megfigyelhető, amelybe végül maga Soros György is beszállt.
   

Magyarország politikai, jogi támadások kereszttüzében állt egész évben - jegyezte meg Bakondi György, ennek céljaként a migrációs politika megváltoztatását említve, kitérve arra is, hogy 2017-ben "a szolidaritás furcsa értelmezését láthattuk", amely szerint az egyetlen értékmérő e témában a kvóta elfogadása, emlékeztetve arra, hogy a kelet- és közép-európai álláspont ezt "jóval tágabban értelmezi".
    

Bakondi György megjegyezte: az intézkedések során "összhangban voltunk az Európai Unió jogszabályaival, alapszerződésével és nemzetközi aktivitásunk is célszerű és sikeres volt", megjegyezve, "szívesen ajánljuk" nyugati partnereinknek a tavaly lezajlott nemzeti konzultáció tapasztalatait is. Markáns, demokratikusan megkérdőjelezhetetlen és a közvélemény-kutatásnál súlyosabb véleménynyilvánításról van itt szó, amely segíti és kötelezi a magyar kormányt a migrációval kapcsolatos politikájának folytatására - jelentette ki a miniszterelnöki főtanácsadó, aki szerint "egy nehéz időszak folytatódik" idén, és érdekeink tovább védelmezése lesz a tavaszi választás tétje is.
    

Hangsúlyozta, ha megvalósul a Soros-terv, Európa kétségtelenül és láthatóan megváltozik, romlik a biztonsági helyzet, emelkedik a bűn- és terrorcselekmények száma, jelezve, "a kormány meg akarja őrizni 2018-ban is Magyarországot Európa egyik legbiztonságosabb országának", ezért hamarosan olyan akciótervet tárgyal meg, amelynek intézkedéseivel megakadályozható a Soros-terv végrehajtása.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com