Bakondi: felerősödött az illegális migráció a balkáni útvonalon

Felerősödött az illegális migráció a balkáni útvonalon, az Országos Rendőr-főkapitányság legfrissebb statisztikája szerint a korábbi időszakban száz, jelenleg pedig kétszáz körül van a magyar-szerb határon hetente elfogottak száma - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.Bakondi György hozzátette: ez jól mutatja, hogy a baloldali-liberális köröktől érkező állítások, miszerint "nincs migráció és felesleges ezzel foglalkozni", nem igazak.

    
Azt mondta, a balkáni útvonalon a fő irány pillanatnyilag Bosznia, Horvátország, illetve Szlovénia, ahonnan az illegális bevándorlók a csoporttól leválva próbálkoznak a magyar határnál is. Változott az állampolgársági összetétel is: míg 2017-ig alapvetően szír, iraki nemzetiségűek jöttek, addig napjainkban jellemzően iráni, afganisztáni, pakisztáni és indiai bevándorlók érkeznek.
    

Megjegyezte: az eddig évek tapasztalatai azt mutatja, hogy a hatásértők mozgása a nyári időszak beköszöntével automatikusan megélénkül. Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra is, hogy a balkáni útvonal aktivitásának felerősödése összefügg a spanyol-marokkói irány ellenőrzésének szigorításával. A marokkói hatóságok idén 30 ezer afrikai határsértőt tartóztattak fel és 6 ezer embercsempész-szervezetet számoltak fel, jelenleg pedig napirenden van, hogy Spanyolország mellett az Európai Unió is finanszírozza a határőrizetet az országban - fűzte hozzá Bakondi György.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com