Bakondi György: a balkáni útvonalon átterelődés figyelhető meg Szlovénia és Horvátország irányába

A rendvédelmi szervek, a műszaki akadályrendszer és a szerb-magyar együttműködés hatására az illegálisan Európába érkezők útvonalában átterelődés figyelhető meg Szlovénia és Horvátország irányába - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a TV2 Mokka című műsorában pénteken.Bakondi György kiemelte, hogy így is 1300 határsértőt és 26 embercsempészt fogtak el idén. Ez a szám a tavalyihoz képest jelentős csökkenést mutat, de mégis nagyon sok, mert "békeidőszakban" egész évben szokott ennyi lenni.
    

Elmondta, hogy a Törökországból Görögországba érkező illegális bevándorlók számának növekedése ugyanolyan intenzív, mint korábban.

Kitért arra, hogy a Spanyolországba, elsősorban a Kanári-szigetek felé irányuló mozgás nagyon nagy, és erős az olasz partoknál is. Olaszország most kezdi bevezetni az úgynevezett albán modellt: a tengeren összeszedett migránsokat Albániába szállítják és ott bírálják el a menedékkérelmüket - mondta.
    

Bakondi György hangsúlyozta, hogy a "tömeges, erőszakos, nagy létszámban érkező, a szervezett bűnözés által a határra szállított, nagyon gyakran erőszakot alkalmazott migránsokkal szemben műszaki akadályrendszer nélkül sikeresen nem lehet fellépni". A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója megemlítette, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke a Litvániában megépült kerítésről úgy fogalmazott, az a demokráciát védelmezi.
    

"Az a kerítés valószínűleg egy jó kerítés, a mi kerítésünk egy nem jó kerítés" - mondta, hozzátéve, hogy miközben a migrációs paktumot nagyon jónak nevezik, a külső határokat őrzik, Litvániában a kerítés a demokráciát is védi, addig Magyarország esetében "napi 6 millió forint bírsággal tulajdonképpen az európai határokat védő magyar rendőröket hátba támadják. Ez furcsa, az eltérő mércékkel történő megítélésnek a biztos jele" - jelentette ki.
    

Közölte, hogy a magyar határőrizeti gyakorlat miatt, miszerint Magyarország visszaküldi a migránsokat a határ túloldalára és az Európai Unión kívül nyújthatják be menedékkérelmüket, az Európai Unió Bírósága büntetést fog kiszabni. A határozatot június 9-e után hirdetik ki. Bakondi György szerint fontos lesz a június 9-i választás eredménye, az Európai Parlament és az Európai Bizottság összetétele, mivel ez jelentősen befolyásolja a háborús helyzettel kapcsolatos európai uniós politika felülvizsgálatát, a békére törekvés kialakítását, az illegális migráció kezelését, beleértve "az elhibázott migrációs paktumot".
    

Elmondta, hogy az európai emberek biztonságát leginkább szolgáló megoldásokra két javaslata volt a magyar kormánynak. Az egyik, hogy az EU területén kívül nyújtsák be a menedékkérelmüket a bevándorlók és csak az jöhessen be, ami megkapta a menekültstátuszt. A másik szerint a határt őrizni kell, hogy illegálisan, jogellenesen, bűnözők segítségével ne lehessen átlépni. Ha ezt sikerülne megvalósítani, nagy lépés történne - emelte ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com