Bakondi György: a Patrióták Európáért frakció segíthet az illegális migráció megakadályozásában

A Patrióták Európáért európai parlamenti (EP-) frakciójának megalakulásával olyan politikai erő jött létre, amely megakadályozhatja az illegális migrációt érintő negatív intézkedések megszületését - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.Bakondi György hozzátette, hogy az új frakció fellép a mezőgazdasági termelőket sújtó intézkedések és a versenyképességet negatív irányba befolyásoló európai intézkedések ellen is. Emlékeztetett arra: a nemzeti konzervatív, patrióta erők előretörése a júniusi EP-választáson azt mutatta, hogy változott az illegális migráció megítélése az európai országokban. Ennek oka szerinte a többi között az, hogy egyre több az illegális migrációhoz köthető köztörvényes bűncselekmény, terrorcselekmény, rendőrök és nők elleni erőszak.
    

Bakondi György azt mondta, egyre inkább látható az illegális migráció mögött meghúzódó terv, a politikai és ideológiai célok. Példaként említette, hogy Németországban az illegálisan érkezett migránsok már három év alatt megszerezhetik a német állampolgárságot és ezzel szavazati jogot kapnak. Nehezen képzelhető el, hogy egy muszlim többség nemzeti, keresztény, konzervatív pártokat támogatna - jegyezte meg.
    

A belbiztonsági főtanácsadó szerint nincsenek meg azok a feltételek, amelyek hozzájárulnának a nemzetközileg szervezett embercsempész hálózatok felszámolásához. Úgy látja, hogy sem az EU tagállamai, sem a Frontex vagy más rendőri szervek nem rendelkeznek olyan információs bázissal és olyan politikai irányítói akarattal, amelyek eredményeképpen "ezeket a bandákat föl lehetne számolni".
    

A magyar határon zajló folyamatokról szólva közölte, hogy ott is tapasztalható határsértő mozgás, de annak intenzitása csökkent a tavalyi évhez viszonyítva. Látható, hogy a migráció átterelődött Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia, Olaszország irányába - emelte ki, hozzátéve, hogy ez a szerb és a magyar rendőrség együttműködésének, valamint a műszaki akadályrendszernek és a jogi határzárnak az eredménye.
    

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a helyzet gyorsan változhat valamilyen külső tényező hatására. Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte: Magyarország az uniós elnökség ideje alatt arra törekszik, hogy bemutassa az illegális migráció valós veszélyeit. Különböző rendezvényeken ismertetik azokat az intézkedéseket, amelyeket a magyar állam évek óta sikeresen alkalmaz a biztonság megvédése érdekében - tette hozzá. Ha a politikusok szembesülnek ennek pozitívumaival, akkor talán változik az álláspontjuk a migráció kezelését illetőleg - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com