Bakondi György: az idei évben 12 ezer határsértőt fogtak el Magyarországon

Az idei évben eddig 12 ezer határsértőt fogtak el a hatóságok Magyarországon, emiatt a rendőri és a határvadász erők munkája nagyon is szükséges - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában.Bakondi György az európai migrációs paktum első negyedéves jelentése kapcsán - amely szerint nincs migrációs veszély és migrációs nyomás Magyarországon - azt mondta: ez enyhén szólva nem felel meg a valóságnak. Megjegyezte, a jelentésben foglalt megállapítás azért meglepő, mert az elmúlt években több mint egymillió határsértőt tartóztattak fel a hatóságok a magyar határon, emellett Ukrajnából 1,4 millió menekült érkezett Magyarországra.

Kiemelte, Magyarország aktívan vesz részt a schengeni térség egyéb külső határainak őrizetében is, például a magyar rendőrök a bolgár-török és a szerb-észak-macedón határ védelmében is segédkeznek. Hozzátette, erre azért van szükség, mert minél távolabb sikerül feltartóztatni az embercsempészek által "mozgatott" illegális migránsokat, annál kevésbé kell küzdeni a magyar határon és annál hatékonyabb lehet a határőrizeti rendszer.

Bakondi György szerint az európai migrációs paktum jelentésének Magyarországot érintő besorolása terén "bizonyos politikai kettős mércének lehetünk a tanúi". Megjegyezte, az Európai Unió 2015-ben tévesen állt az illegális migráció kérdéséhez és az akkori álláspontján azóta sem változtatott, de a nemzetállami szintű változások jól érzékelhetők.

Mint fogalmazott, Magyarország úgy ítéli meg, hogy azok a negatívumok és közbiztonsági válságjelenségek, amelyek nagyon súlyosan jelentkeznek az unió számos tagállamában, nem kívánatosak az országban. Azt, hogy mivel járnának a menekülttáborok, 2015-ben a magyar lakosság megtapasztalhatta Bicskén, Debrecenben vagy éppen a Keleti pályaudvaron - tette hozzá.

A főtanácsadó hangsúlyozta, a kormány a magyar nemzeti érdekből indul ki, amikor azt mondja, fenn kell tartani azt a migrációs politikát, amely eredményt hozott a biztonság és a közbiztonság tekintetében. Megjegyezte, amíg az Európai Bizottság illetékese egy sajtótájékoztatón Lengyelországgal tárgyalást helyezett kilátásba arról, hogy a lengyelek nem fogadnak be migránsokat és büntetést sem fizetnek, addig Magyarországnál csak politikai fenyegetések és a zsarolások jelentkeznek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

http://ujhazak.com