Bakondi György: Európának határozott lépéseket kell tennie, mert "a 24. órán túl vagyunk"

Európának határozott lépéseket kellene tennie a még súlyosabb, migrációs hátterű események megelőzésére - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön. Bakondi György úgy értékelte a helyzetet: "a 24. órán túl vagyunk".Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban Európa nagyvárosaiban migránsok részvételével olyan események zajlottak - a többi között a Hamász melletti tüntetések -, amelyek azt jelzik, hogy az illegális bevándorlók egyre nyíltabban és egyre erőszakosabban kerülnek konfrontációba az államhatalommal.
    

A bevándorlók ezzel is kifejezik hozzáállásukat a befogadó ország jogrendjéhez, államhatalmi szervezeteihez és lakosságához - tette hozzá Bakondi György. "Szó sincs a részükről integrációról és felzárkózásról" - emelte ki, megjegyezve, hogy egyre több a bűncselekményekkel és a terrorizmussal összefüggő esemény.

A főtanácsadó a júniusi európai parlamenti választásokra utalva közölte: abban bíznak, hogy az említett, súlyos következményekkel járó események talán majd az idén "fordulathoz vezetnek az európai szintű döntéshozatalban".
    

Bakondi György azt mondta, a nemzetállamok szintjén "egyre inkább érik a magyar álláspont elfogadása", amely szerint az érkezőket az Európai Unió határain kívül kell megszűrni, csak azokat szabad beengedni, akiknek a jogi előírások alapján a hatóságok menekültstátuszt biztosítanak. Ugyanakkor - tette hozzá - a széles plénum előtt a tagállamok a többségi álláspontra helyezkednek. Abban reménykednek, hogy megtalálják majd azokat a kiskapukat, amelyekkel meg tudják majd akadályozni az újabb bevándorlótömegek érkezését - utalt a közelmúltban elfogadott uniós migrációs paktumra.
    

Arra is kitért, hogy egyre több azon tagállamok száma, amelyek a schengeni övezethez tartoznak és visszaállították a határellenőrzést. Ezek az államok úgy ítélik meg, hogy az érkező migránsok száma és a társadalomi veszélyességük miatt határozott lépéseket kell tenni a bejutás megakadályozására. Kiemelte, hogy 80 százalék fölött van azoknak az illegális bevándorlóknak az aránya, akiket ugyan kiutasítottak valamelyik uniós országból, de az intézkedést nem hajtották végre.
    

Bakondi György elmondta azt is, hogy a fokozott rendőri jelenlét miatt jelentősen csökkent az illegális határátlépési kísérletek száma a szerb-magyar határon. A román-magyar határon is eredményes a közös határellenőrzés, nemrégiben egy 140 fős, kamionban utazó bevándorlócsoportot sikerült elfogni - ismertette. A miniszterelnök főtanácsadója az M1 aktuális csatorna műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy 2024-ben további jelentős migrációs hullámra kell számítani a többi között a Száhel-övezet válsága és az Hamász izraeli támadásai miatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com