Bakondi György: ma már az emberek nem tartják kívánatosnak a korlátozás nélküli beáramlást

Ma már az emberek úgy gondolják, hogy a migránsok korlátozás nélküli beáramlása és ennek negatív hatásai nem kívánatosak, ami lassan politikai változásokat is generál - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.Bakondi György úgy fogalmazott: a baloldali, liberális párti elit, amely az Európai Uniót is irányítja, úgy érezte, ha sietve elfogadnak egy kilenc jogszabályból álló paktumot, akkor azt mondhatják az európai választásokra készülő polgároknak, hogy fölismerték a problémát és kezelik. Vagyis a külső határokat szigorúan őrzik, segítenek azoknak, akiknél túl nagy tömeg van, ujjlenyomatot vesznek, és mivel a külső határnál lesznek a migránsgettók, könnyebb lesz a kitoloncolás is. Tehát ez a csomag pozitív hangulatkeltésre is alkalmas, ami a választási kampányban is kétségtelenül felhasználható - értékelt a főtanácsadó.
    

Kedden az igazságügyi miniszterek tanácskozása után az is kiderült - folytatta Bakondi György -, hogy egy olyan jogszabályon dolgozik az Európai Unió, amely szerint az illegális bevándorlókat segítő civil szervezeteket nem lehet majd büntetőjogi felelősségre vonni.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ez egy kötelező jogszabály lenne, vagyis bizonyos csoportokat, akiket senki nem választott meg, kivennének az államok büntetőjogi szabályozása alól. Ha ezt más teszi, akkor az embercsempészésnek minősül - mutatott rá a főtanácsadó.
    

A migráció, a gender és a háború "hármasát" érintően jelezte, Hollandiában éppen az anya kifejezést törölték el, Franciaországban pedig az elnök többedszerre jelentette ki, hogy NATO-s élőerőket kell vezényelni az ukrán frontra. "Amikor azt mondjuk, hogy háborús veszély áll fönn Európában, és ennek kezelése - beleértve a migrációt is - nem túl jó úton jár, akkor nem túlzunk, hanem valóságos veszéllyel nézünk szembe, amely az európai emberek biztonságát rendkívül súlyosan érinti" - jelentette ki Bakondi György.  
    

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója arról beszélt, hogy minden, a magyar kormány által negatívnak tartott szabályozó szerepel a 9 jogszabályból álló migrációs paktumban. Magyarország szerette volna elérni, hogy az Európai Unió betartsa saját eljárási szabályait, és egyhangúan hozzon döntést - jegyezte meg.
    

Ezzel kapcsolatban két kérdés merül fel: az egyik, hogy miért volt ilyen sürgős, a másik, hogy melyek az elfogadhatatlan elemek - mutatott rá Bakondi György. A sürgetés oka szerinte az, hogy közelednek a választások, és szerették volna ha a jelenlegi összetételű parlament fogadja el a szabályozást. A másik, hogy a 2015 óta a bevándorláshoz kapcsolódó súlyos negatív események elérték a "politikai véleményalkotás szintjét", és a lakosság, amely most szavazni fog, nem gondolja úgy, mint a baloldali-liberális többség, hogy pozitív dolog a bevándorlás, tovább kell folytatni - éppen ellenkezőleg.
    

Az új jogi szabályozás nyilvánvalóan a kampány része lesz. Azt fogja üzenni, hogy "szigorítottunk, a külső határellenőrzést erősítettük" - összegzett. A Magyarország számára nem elfogadható elemek a következők: a kvóták szerinti elosztás, amikor Brüsszel dönti el, hány embert kell befogadnunk, migránsgettókat kellene létrehoznunk a külső határok térségében, gyorsítani kellene a politikaimenekült-kérelmek elbírálását, majd azokat, akik nem kaptak menedékjogot, nekünk kellene kiutaztatni, ahonnan érkeztek - sorolta.
    

"Ez egy olyan csapdahelyzet, ami nagyon súlyos következményekkel jár Európa biztonságára. Ezért abban bízunk, hogy az európai uniós választások kapcsán változásokat tudunk elérni az Európai Parlament összetételében" - mondta Bakondi György a Kossuth rádióban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com