Bakondi György: tartja a Soros-terv ütemét az Európai Unió

Kiderült, hogy több mint egymillió ember kért menekültstátuszt tavaly az Európai Unióban, és a nyílt társadalom programja szerint évente pont ennyi illegális bevándorlóra van szükség, tehát az EU "tartja a Soros-terv ütemét" - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.Az adásban elhangzott, hogy a Frontex statisztikái szerint tavaly akkora volt a migrációs nyomás, mint 2016 legkritikusabb időszakában, 2022-höz képest pedig 17 százalékos növekedés történt. Bakondi György közölte, az idei év első két hónapjában szintén jelentősen nőtt a migráció a spanyol útirányban, valamint az olasz partoknál és a görög szigeteknél is.
    

Tehát minden ok megvan, hogy azt feltételezzük, idén is folytatódni fog ez a tendencia, az illegális bevándorlás tömegessé válása és ebben a szervezett bűnözés térnyerése - jelentette ki a főtanácsadó. A magyar határokat illetően elmondta, hogy a szerb hatóságok által bevezetett szigorítások érvényben vannak és érvényesül az osztrák-magyar-szerb együttműködésben a macedón határ őrizete.

Ez nehézséget okoz a migránsoknak a magyar határ megközelítésében; sikerült szétbomlasztani azokat az embercsempész bandákat, amelyek tavaly tarthatatlan állapotokat okoztak - fejtette ki a főtanácsadó.
    

Beszámolt arról, hogy idén eddig 535 határsértőt fogtak el, ami sokkal alacsonyabb a tavalyi év utolsó hónapjainak adatainál, ugyanakkor a 2015 előtti "békeévekhez" képest mégis növekedés, hiszen akkor évente háromszáznál nem volt több határsértő. Tehát a szigorú határőrizetre továbbra is szükség van - szögezte le Bakondi György.
    

Az uniós migrációs paktummal kapcsolatban azt mondta, láthatóan sürgős volt a baloldali-liberális többségnek, szerinte azért, mert szeretnék az európai embereknek bizonyítani, hogy érzékelik a negatív jelenségeket, másrészt azért, hogy még a jelenlegi összetételű Európai Parlament szavazhasson róla. Bakondi György reményét fejezte ki, hogy az EP-választásokat követően a baloldali-liberális túlsúly csökkenni fog, és az európai emberek biztonságára nagyobb figyelmet fordító politikai többség alakul ki.
    

Úgy vélte, a paktum nem fogja növelni a biztonságot. Figyelmeztetett, vannak olyan elemei, amik ellentétesek a magyar emberek akaratával, például a kvóták szerinti elosztás. Rámutatott: kilenc millió forintot kellene fizetni minden egyes migráns után, akit nem fogadunk be, "válsághelyzet" esetén pedig felső határ nélkül dönthetnek arról, mennyit kell befogadnunk, és nyugat-európai szintű ellátást biztosítani a számukra.
    

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Bakondi György emlékeztetett, hogy 2015 volt az az év, amikor megjelent a tömeges illegális migráció, amely erőszakkal is áthatol a határokon. Erre választ kellett adni, és a magyar válasz világos volt: csak az léphet be, akit a jogszabályok alapján a hatóság beenged, ismeretlen személyazonosságú emberek nem haladhatnak át az országon.
    

Emiatt rendkívül sok politikai támadást kaptunk - mondta a belbiztonsági főtanácsadó, felidézve, a nyugat-európai médiában a tudósítások tele voltak hazugságokkal az illegális migránsokról, akik szintén hazudtak életkorukról, állampolgárságukról, képzettségükről. Azóta Nyugat-Európában súlyosan romlott a közbiztonság - terrorcselekmények, nők elleni erőszak, gettósodás -, megjelent újra az antiszemitizmus és megkezdődtek a támadások a szuverén nemzeti állam, a család, a kereszténység ellen - folytatta Bakondi György.
    

Megjegyezte, több európai országban nemrég eritreaiak csaptak össze, és utána megtámadták a rendőröket is. Ez egy Eritreában keletkezett ellentét, amit behoztak Európába; látható, hogy a konfliktusokat, valamint az antiszemitizmust, a keresztény-ellenességet is behozták - állapította meg a főtanácsadó. Kijelentette, ennek bizonyosan politikai okai vannak - az említett Soros-terv -, mivel a munkavállalókat egyszerűbb lett volna legális migrációval, vízummal behozni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com