Bakondi György: tízszeresére nőtt a migrációs nyomás a szerb határon

Tízszeresére nőtt a migrációs nyomás a szerb határon, az idén eddig 1841 illegális migránst fogtak el, míg a múlt év azonos időszakában 191-et - jelezte a miniszerelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.Bakondi György szerint kérdés, hogy rendeződik-e a helyzet Szíriában vagy Kongóban, ahol jelenleg súlyos harci cselekmények zajlanak. Amennyiben nem, úgy tavasszal tömegek menekülhetnek Európába ezekről a területekről - figyelmeztetett.

Azt mondta, hogy 2015 óta több mint 9 millió illegális bevándorló érkezett Európába, ami azért is érdekes, mert Soros György éppen 2015-ben írt arról, hogy évente egymillió illegális migránsra van szükség ahhoz, hogy feloldják a merev nemzeti kereteket és létrejöjjön az Európai Egyesült Államok.

"A Soros-terv megvalósulásának lehetünk tanúi" - fogalmazott Bakondi György.

A főtanácsadó kifejtette: az illegális bevándorlás súlyos közbiztonsági válsághelyzetet idézett elő Nyugat-Európában, ami politikai következményekkel járt. Németországban előrehozott választások lesznek, Franciaországban több kormány megbukott, Olaszország nemzeti megoldásokat keres, Svédország pedig "a közbiztonság totális csődje", halálos lövöldözések, robbantások követik egymást - sorolta.

Az illegális bevándorlás az emberek mindennapjait nehezíti meg - mondta Bakondi György, hozzáfűzve, hogy Németországban már az emberek 70 százaléka szerint változtatni kell a migrációs politikán, nem szabad ennyi embert beengedni, akit pedig kiutasítottak, annak valóban el kell hagynia az országot.

Kiemelte: a magyar kormány 2015 óta konzekvensen követi azt a politikát, hogy a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, ehhez pedig elsősorban biztonságos határvédelemre van szükség. A magyar kormány nem kíván befogadni illegális migránsokat, nem akar migránsgettókat, nem akarja, hogy a magyar embereknek félniük kelljen - hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: Svédországban az év első hónapjában 31 robbantásos merénylet történt, rendkívüli mennyiségű robbanóanyag és azok kezelésre alkalmas ember jutott be az országba. Szélsőséges terrorszervezetek beépültek az illegális migráció folyamatába, jelen vannak Svédországban, akiket pedig kiutasítottak, nem hagyják el az országot, ez okozza a közbiztonság súlyos válságát - mutatott rá.

A migráció hosszú távon velünk maradó, a közbiztonságot, Európa jövőjét súlyosan meghatározó tényező, ami európai megoldást kíván - figyelmeztetett Bakondi György.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

http://ujhazak.com