Bakondi: idén eddig 258 ezer határsértőt fogtak el

Idén eddig 258 ezer határsértőt fogtak el a magyar rendőrök, míg tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 113 ezer volt - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtök reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.Bakondi György elmondta, a tavalyi évhez képest ezerrel nőtt az elfogott embercsempészek száma is. "A napi adat is azt mutatja, hogy a magyar határ folyamatos nyomás alatt áll" - emelte ki a főtanácsadó, hozzátéve, hogy mostanra felértékelődött az úgynevezett balkáni útvonal védelme.
    

Kiemelte: nem véletlen, hogy az Európai Unió (EU) vezetői, valamint a tagállamok állam- és kormányfői Albániában tanácskoztak a kérdésről. Rendkívül fontos lenne, hogy az EU határától minél távolabb lehessen feltartóztatni az érkezőket, illetve az is, hogy kialakuljanak olyan mechanizmusok, amelyek közelebb hozzák az unióhoz azokat az országokat, amelyek csatlakozni szeretnének a jövőben - hangsúlyozta Bakondi György.
   

Hozzátette, Szerbiának is segítséget kellene nyújtani ahhoz, hogy a migrációs fenyegetést kezelni tudja. Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is: a 2015 óta elkövetett terrorcselekmények is jelzik, hogy az érkezők integrációja az európai társadalomba egy kudarc. "Azt hiszem, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk ahhoz, hogy az európai politikai döntéshozók helyesen mérlegeljék az illegális migráció súlyos következményeit, (...) és időben keressünk olyan megoldást, amely biztosítja azt, hogy a határon kezdődő biztonság jellemzője legyen az európai emberek mindennapjainak is" - fogalmazott a főtanácsadó.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com