Bakondi: idén már több mint 105 ezer embert fogtak el

Ebben az évben már több mint 105 ezer illegális bevándorlót fogtak el, míg tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 43 ezer volt - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán."A csoportos, erőszakos átlépés és a rendőrök, járőrök elleni fizikai támadások, a határzár megrongálása mindennapos jelenséggé vált" - fogalmazott Bakondi György.
   

Az olasz és a görög-török tengeri határon megint nagy csoportokban érkeznek az illegális bevándorlók, miként Spanyolországon és a nyugat-balkáni útvonalon keresztül is sokan próbálnak bejutni Európába - emelte ki. Hozzátette, hogy főként szírek, afgánok, pakisztániak és indiaiak érkeznek. Bakondi György hangsúlyozta, ha figyelembe vesszük az ukrán-magyar határon lévő menekülthelyzetet és az ukrajnai háborút is, akkor kijelenthető, hogy "nagyon bonyolult és sok tekintetben igen veszélyes határőrizeti operatív helyzet alakult ki a magyar államhatáron, amely a magyar rendvédelmi erők, a Magyar Honvédség nagyon komoly erőfeszítését és odafigyelését igényli".
    

Hozzátette, hogy olyan információval nem rendelkeznek, amely szerint a nyár végével csökkenés következhet be a migrációban, ezért a helyzet komoly elemzést és határozott kormányzati intézkedést követel meg. Az önálló határőrség felállításáról Bakondi György azt közölte: az állomány nem rendőrökből, nem is katonákból áll majd, hanem olyan emberekből, akik csak a határőrizeti feladatokat látják el, csak erre kapnak majd kiképzést. Így lehetőség lesz arra, hogy a katonákat kivonják a határőrizeti feladatokból, hiszen a hadseregnek az a fő feladata, hogy az ország fegyveres védelmére készüljön. Az új szervezet kialakítása még zajlik a Belügyminisztériumban - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

http://ujhazak.com