Bakondi: meghaladta idén a 21 500-at a határsértők száma

Meghaladta a 21 500-at idén a határsértők száma - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.Bakondi György hozzátette: eddig 81 ember ellen indítottak eljárást embercsempészet miatt. Napi rendszerességgel komoly nyomás alatt áll a magyar határ - fogalmazott, hozzátéve: a rendőrök és polgárőrök mellett a honvédség is folyamatosan részt vesz a határvédelemben.
    

A belbiztonsági tanácsadó szerint nem ritka, hogy 30-40-50 tagú csoportokban érkeznek az illegális migránsok, az embercsempészek pedig nem ritkán taktikai, titkosszolgálati módszereket alkalmaznak. Ennek ellensúlyozására nemcsak határőrizeti erőfeszítéseket tesznek, hanem közös járőrözéseket is tartanak a szerb hatóságokkal és intenzív bűnügyi információcserét is folytatnak velük - ismertette.
    

Az illegális migráció utánpótlásával kapcsolatban azt mondta: az adatok nagyságrendi növekedést mutatnak a múlt év hasonló időszakához képest, arra kell számítani, hogy akár Afganisztánból, akár más kibocsátó országból nőni fog az illegális bevándorlók száma, így a balkáni útvonalon is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com