Bakondi: megváltozott a migrációs útvonal az utóbbi hetekben

Megváltozott a migrációs útvonal az utóbbi hetekben, újra Magyarország felé vették az irányt a migránsok - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.Bakondi György közölte: az eddig megszokott útvonal (Bosznia-Horvátország-Szlovénia) helyett a migránsok Szerbián keresztül érkeznek a magyar határra vagy a magyar-szerb-román hármas határra.

    
"Érdekes módon elég jól beazonosítják azokat a helyszíneket, ahol a legnagyobb sikerre számíthatnak" - fogalmazott, példaként említve a Bács-Kiskun megyei Hercegszántó-Hódunát, ahol nincs határkerítés, mert ott nem lehetett megépíteni. Hasonló a helyzet a röszkei határátkelőnél, ahol a migránsok megpróbáltak áttörni, hiszen tudták, hogy van egy 3-4 méteres szakasz, ahol nincs kerítés - közölte.
   

Bakondi György hozzátette, ebből arra lehet következtetni, hogy az embercsempészek is aktívak, és folyamatosan tesztelik - a migránsokkal együtt - a határőrizeti rendszert. Idén már több mint 4100-an próbálkoztak átjutni a határon, ami jelentős emelkedést jelent a tavalyi év vagy az azt megelőző esztendők adataihoz képest - mondta.
    

Kitért arra, hogy a migránsok módszerei változatosak: megpróbálják átvágni, átmászni vagy aláásni a kerítést, vagy elrejtőznek különböző járműveken, hogy bejussanak az országba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com