Bakondi: radikálisan csökkent a tiltott határátlépési kísérletek száma

Már a határzár életbe lépése előtti napokban radikálisan csökkent a tiltott határátlépési kísérletek száma, sikeres pedig nem is történt a szigorított jogi határzár és a megerősített kerítés együttes hatására - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. Azzal kapcsolatban, hogy a megerősített jogi határzárat a nyugat-európai sajtóban a menedékkérők őrizetével, fogva tartásával kötik össze, Bakondi György azt mondta: időnként egészen hisztérikus feltételezések is hallhatók, olvashatók, de még a konténeres elhelyezést is kritizálják. Felidézte, hogy amikor a francia állam Calais-nál konténertelepet hozott létre - az addigi, migránsok által összeállított sátrak helyett -, ünnepelték Franciaországot, hogy milyen kulturált megoldást talált a bevándorlók elhelyezésre. "Úgy látszik, az a konténer és ez a konténer egy kicsit más" - jegyezte meg.


A szerb-magyar határon történő esetleges bántalmazásokra a főtanácsadó úgy reagált: az unió határvédelmi ügynökség, a Frontex 32 tisztje ellenőrzi az ottani tevékenységet, és az ő véleményük alapján összeállított, néhány hete nyilvánosságra hozott jelentés pozitívnak értékelte a magyar határőrizeti rendszer működését és törvényességét.


Bakondi Györgyöt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról is kérdezték, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróság hétfő esti ideiglenes intézkedésével megakadályozta nyolc tinédzser és egy terhes nő átszállítását a tranzitzónába. Azt mondta: ez téves jogértelmezés, mert az Emberi Jogok Európai Bíróságához akkor lehet fordulni, ha a magyarországi jogorvoslati lehetőségeket kimerítették. Ebben az ügyben azonban nincs olyan magyar határozat, amely ellen bírósághoz lehetne fordulni, "tehát itt egy kicsit elkapkodott dologról van szó".


Ahogy a műsorban elhangzott, a kilenc menedékkérőt képviselő Magyar Helsinki Bizottság jelentéseiben a helyzet jogtalanságát azzal indokolja: az uniós szabályok szerint a menedékkérőket megilleti a szabad mozgás joga abban a tagországban, ahol beadták kérelmüket. A miniszterelnöki főtanácsadó azt mondta: ez így van, csakhogy a tranzitzónák - ahol a bevándorlók beadják menedékkérelmüket - jogilag nem Magyarország területén vannak.


Bakondi György közölte: 2015-ben több mint 500-an, 2016-ban csaknem 400-an, idén pedig eddig 35-en kaptak menekültstátuszt Magyarországon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com