Bakondi: súlyosbodhat 2017-ben a migrációs helyzet

Bakondi György hangsúlyozta, hogy a migráció nyomán kialakult biztonsági helyzet továbbra is veszélyes az unióban, illetve a tranzitországokban, továbbá az Iszlám Állam elleni, a végéhez közeledő harc miatt fokozódhat az európai terrorveszély.

Ebben a helyzetben a magyar álláspont határozott: meg kell védeni az EU külső határait és az unión kívül kell olyan hotspotokat létrehozni, ahol a menekültkérelmek elbírálhatóak - tette hozzá a főtanácsadó. Az elmúlt évet összefoglalva elmondta, hogy továbbra is a balkáni útvonalon és Líbiából Olaszország felé zajlik az illegális tömeges migráció. Míg az előbbin csökkenés, addig az utóbbin növekedés tapasztalható. Ugyanakkor kialakultak alternatív útvonalak is: Bulgária felé, a török-görög határ szárazföldi szakaszán, illetve Montenegró, Románia és Ukrajna érintésével.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:



Ez utóbbi két helyszínen nem vált tömegessé a migráció - ismertette. A továbbiakban a főtanácsadó felsorolta az Európai Unió intézkedéseit, amelyek szerinte nem voltak elegendőek az illegális migráció megállítására, így az uniós határőrség és parti őrség felállítása sem. Jelezte, az unión belül sűrűsödtek az erőszakos cselekmények és a terrortámadások. Bakondi György közölte, az ENSZ adatai szerint 361 ezren érkeztek a tengeren az unió területére: közülük mintegy 200 ezren Olaszországba, a többiek pedig a görög szigetekre. Magyarországra a július 5-ei jelentős jogszabályváltozások hatályba lépéséig 17 800-an jutottak be. Azóta 470 tiltott határátlépés történt, az érkezők jelentős része Románia, illetve Ukrajna felől próbált bejutni az országba. A rendőri erők 10 600 embert akadályoztak meg abban, hogy átjussanak a határkerítésen, illetve 8300 embert kísértek vissza a határ 8 kilométeres körzetéből a kerítés túloldalára. Az év során - folytatta Bakondi György - 29 400-an nyújtottak be menekültkérelmet, közülük 438-an kaptak politikai menekülti vagy oltalmazotti státuszt.

Az elutasított kérelmek száma 4360, és 48 885 ember esetében szüntették meg a kérelem elbírálását, mert az érintett eltűnt. A számok közötti eltérést az okozza, hogy azok 2015-ről áthúzódó adatokat is tartalmaznak - magyarázta a főtanácsadó. Jelentős változás következett be a kérelmezők állampolgársági összetételében is: 18 ezer afgán, 4900 szír, 3800 pakisztáni, 3500 iraki és 1300 iráni kért menedéket. Jelenleg Magyarországon 829 migráns tartózkodik őrzött szálláson vagy bírósági ítéletre várva nyílt táborban - sorolta a számokat Bakondi György.

Továbbá ősszel megkezdődött a határkerítés megerősítése is; a tranzitzónáknál mintegy száz migráns várakozik jelenleg - fűzte hozzá. Kérdésre válaszolva közölte, hogy a 61 határvadász megbetegedését valószínűleg valamilyen étel okozta, ám biztosat csak a laboratóriumi eredmények megszületése után mondhat.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com