Balatonakali és Zánka értékeit gyűjtötték fiatalok

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke meglátogatta a zánkai értékőrző tábort pénteken. Az Erzsébet Üdülőközpont és Táborban negyven fiatal egy héten át gyűjtötte két település, Zánka és Balatonakali értékeit.

basdAz Országgyűlés alelnöke kiemelte: akkor lesz igazán értelme a hungarikum mozgalomnak, ha a helyi értékeket is elő tudjuk hívni és életben tudjuk tartani.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lezsák Sándor megjegyezte, hogy az értékhordozó lehet az élővilág vagy a természeti és az épített környezet sajátossága, de akár a helyi emberek csúcsteljesítménye is.

Elhangzott, hogy jelenleg 346 településen működik már helyi értékőr bizottság, és a tervek szerint a bizottságok száma jövő év végére ezer fölé emelkedhet.

A hétfőtől szombatig tartó zánkai táborban 40 diák és segítő vett részt Veszprém, Fejér és Bács-Kiskun megyéből - közölte az MTI-vel Horváth Zsolt, a Hungarikum Bizottság értéktárak kialakításáért felelős koordinátora. A tábor szervezését a Dörögdi Ifjúsági Egyesület nyerte a Hungarikum Bizottság pályázatán.

A koordinátor elmondta, hogy az öt nap során a fiatalok Balatonakali és Zánka értékeit térképezték fel, és ajánlásokat készítettek a helyi értéktárakba. Az elkészült ajánlásokat a tábor résztvevői péntek délután adják át a két település polgármesterének, a zánkai Filep Miklósnak és a balatonakali Koncz Imrének.

A hungarikumokról szóló törvényt 2012-ben fogadta el az Országgyűlés. Az értéktárak felállítása 2013 óta zajlik. A helyi értéktárakra épül a 19 megyei értéktár, ezek felett pedig a magyar értéktár áll több mint 100 értékkel. A csúcson a hungarikumok gyűjteménye található - ismertette Horváth Zsolt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com