Balatoni Katalin: a nemzetet a gyermekek közös nevelése tartja egyben

Nemzetünket gyermekeink közös oktatásán és nevelésén keresztül tudjuk egyben tartani - mondta Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára az MTI-nek csütörtökön.A helyettes államtitkár telefonon közölte: Ukrajnában, a Beregszászon lévő II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán megrendezett Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémián vesz részt. Záróelőadásának témája: mit jelent a magyar oktatáspolitikában a köznevelés és merre tart, illetve hogyan egészíti ki a családban folyó nevelést.
    

Kiemelte az európai szinten is eredményes magyar etika, hit és erkölcstan oktatást, illetve, hogy a magyar közoktatásban egyre többen választják a hittant. Hangsúlyozta a közösségi nevelés, a közösségi szolgálat, a mindennapos testnevelés és a témahetek fontosságát. A témaheteken többek között digitalizációval, fenntarthatósággal és pénzügyi ismeretekkel foglalkoznak a gyerekek.
    

A helyettes államtitkár hozzátette: a kormány számos nemzeti és nemzetközi programot indított, így többek között a Lázár Ervin, illetve a Határtalanul programot. Fontos, hogy ezek a határon túl is jelen legyenek, mint amilyen például a csütörtökön Kárpátalján, illetve ezzel egyidőben a Felvidéken is záruló programsorozat, illetve a jövő héten az újvidéki Szabadkán tartandó hasonló rendezvény - mondta Balatoni Katalin.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com