Balog a Deutschlandfunknak: az Európai Bíróság politikai döntést hozott

Politikailag motivált és felelőtlen döntést hozott az Európai Bíróság a menedékkérők uniós tagállamok közötti elosztását szolgáló mechanizmusról, és Magyarország minden jogi eszközzel küzdeni fog az ítélet ellen - jelentette ki Balog Zoltán csütörtökön a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak.Az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: a döntés azt mutatja, hogy "politikai okokból visszaéltek az Európai Bírósággal". Hozzátette, hogy az ítélet ugyan jogerős, de nem kényszeríti semmilyen új intézkedésre Magyarországot és Szlovákiát.

    
Inkább az igazán "lényeges dolgokról kell beszélni", arról, hogy a "fősodorbeli" európai politikában és a sajtóban a szolidaritás és a bírósági döntés ügye körül megmutatkozó "képmutatás" megmérgezi az uniós tagállamok közötti jó légkört - mondta Balog Zoltán.

A magyar uniós tagság fenntarthatóságáról szóló kérdésekre kijelentette: Magyarország elkötelezett az EU mellett, a brüsszeli bevándorláspolitika és a nemzeti hatáskörök szűkítése azonban inkább árt a tagállamoknak, árt Európának.


A kérdés jelentőségét mutatja, hogy Nagy-Britannia távozik a közösségből, mert nem kér a mostani EU-ból - mondta Balog Zoltán. Ezzel kapcsolatban élesen bírálta Brüsszelt, kiemelve, hogy az Európai Bizottság feladatával ellentétben politikai tevékenységet folytat, és szembeszáll választott testületek akaratával. Magyarország továbbra is az EU tagja lesz, mert "európai ország, az is marad", és "egy jobb EU-t akar" - húzta alá a miniszter.
  

Az uniós támogatások csökkentéséről szóló felvetésekre kijelentette, hogy Magyarország megnyitotta piacait, és cserébe támogatást kap, hogy behozza lemaradását, amely a kommunista diktatúra négy évtizede alatt keletkezett. Erről szerződést kötöttek, és szó sem volt arról, hogy "ha majd valami történik, és ti nem tartotok velünk, akkor visszaveszünk a pénzből".
    

A szerződéseket be kell tartani, az uniós támogatások ügyét összekapcsolni a migrációs válsággal pedig "egyszerűen képmutatás" - mondta Balog Zoltán. Kiemelte, hogy Magyarország az egyetlen uniós tagállam, amely 2015-ben és utána is betartotta a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet működéséről szóló előírásokat és az uniós - dublini - menekültügyi rendszer szabályait. A határkerítést is éppen azért kell felállítani, hogy Magyarország a jogállamiság elveinek megfelelően tevékenykedhessen.
   

Más tagállamok nem így jártak el - jelentette ki Balog Zoltán, hozzátéve: érdemes lenne megvitatni, hogy "szolidáris volt-e a többi ország, és hogy ki kivel volt szolidáris". A magyar és a szlovák kormány 2015 decemberében fordult külön keresettel az Európai Bírósághoz a 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország és Szlovákia ellenkezése dacára fogadtak el néhány hónappal korábban. A keresetet szerdán kihirdetett döntésében elutasította a luxembourgi székhelyű bírói testület.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com