Balog: a fiataloknak hiteles példákra van szükségük

Az emberi erőforrások minisztere szerint nagy felelősség, hogy hiteles embereket, jó példákat állítsanak a fiatalok elé, és hogy ezzel olyan értékekre tanítsák őket, amelyek nélkül a nemzet jövője elképzelhetetlen.Balog Zoltán hétfőn Budapesten, a Magyar Fiatalokért díj átadóján azt mondta, különös figyelmet kell fordítani azokra, akiken Magyarország jövője múlik, és ezért különös figyelmet, elismerést érdemelnek azok is, akik ebben a munkában szerepet vállalnak. A kormányzat azért alapította a díjat, hogy az ő szakmai, erkölcsi emberi hitelességüket díjazza, értékelje - mondta.

    
A minisztertől és Novák Katalintól, az ifjúság ügyeiért is felelős államtitkártól Magyar Fiatalokért díjat kapott Zacher Gábor toxikológus, a Honvédkórház sürgősségi centrumának főorvosa, valamint Lendvai Zoltán rédicsi plébános, aki "gördeszkás papként" vált ismertté, és aki Don Bosco példáját követve a fiatalokat a játék nyelvén megszólítva tanítja, neveli.
    

Balog Zoltán arról beszélt, a nemzedékek szolidaritására épül az ország jelene és jövője, és ez "oda-vissza is érvényes". Ez azt jelenti, hogy azoknak a nyugdíjasoknak a korábbi munkáját is megbecsülik, akik nélkül ma nem itt tartana Magyarország, és azokét a családokét is, akik ma viszik a terhek nagy részét a vállukon.
    

Hozzátette: a mostani díjjal pedig azokat kívánják elismerni, akik "pozitív figyelmet" szentelnek a fiatalokra, akik hitelesek előttük, akikben megbízhatnak. A miniszter szerint a Magyar Fiatalokért díjat akár lehetne életmentő emlékéremnek is nevezni. A díjazott főorvos tevékenységéről szólva azt mondta, még mindig jobb, ha az alkohol vagy drogok miatt kórházba jutott fiataloknak Zacher Gábor főorvos kíván jó reggelt, mintha nagyobb baj történt volna velük, előbbi ugyanis azt jelenti, hogy jó kezekbe kerültek.
   

A nemzeti drogellenes stratégiára utalva közölte, hiábavalóak, reménytelenek a legjobb intézkedések is, ha nincsenek olyan emberek, akik azokat bizalomgerjesztő módon tudják közvetíteni. Balog Zoltán ismertetett egy nemrég kiírt pályázatot is. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében megjelent, több mint 2,5 milliárd forintos, "Legyen más a szenvedélyed!" című projekt célja az egyik legveszélyeztetettebb csoport, a gyermekotthonokban élő fiatalok droghasználatának megelőzése.
    

A másik díjazott tevékenységét méltatva azt emelte ki, hogy a katolikus pap nemcsak a lelkiekre, "felfelé figyel", hanem észreveszi a bajba jutott embereket, a kérdező fiatalokat, és képes őket a nyelvükön megszólítani. Novák Katalin arról beszélt, mindenkinek az a felelőssége, hogy a fiatalok előtt olyan ajtókat nyisson meg, amelyeken érdemes belépni, amelyek jó irányba vezetnek, vagy ha a fiatalok rossz ajtón léptek be, abban segítsék őket, hogy vissza tudjanak fordulni. Szerinte a díjazottak éppen ilyen hiteles "ajtónyitogatók".
    

A legújabb kormányzati intézkedések között ilyen ajtónyitásnak mondta a nyelvvizsga, valamint a KRESZ-tanfolyam és -vizsga - 20 évesnél fiatalabbak számára bevezetendő - ingyenessé tételét. A 2016-ban alapított díjat, egy fából készült emlékplakettet, Gelley Kristóf és Mátyás Zoltán fiatal iparművészek munkáját most adták át első alkalommal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com