Balog: a magyar tehetségprogramok 350 ezer fiatalt érnek el

A magyar tehetségprogramok 350 ezer fiatalt érnek el - mondta az emberi erőforrások minisztere a Magyar Templeton Program nyitórendezvényén szombaton Budapesten.balogBalog Zoltán elmondta: tavaly 333 ezren ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát a nemzeti tehetségprogramra, amely a kormányzati hozzájárulással együtt 2,8 milliárd forintot jelent, ez - emelte ki - nemzetközi összehasonlításban is nagy eredmény.

A miniszter köszöntőbeszédében kifejtette, hogy a tehetségeket - erejéhez mérten - mindenkinek gondoznia, a tehetséges fiatalokat segítenie kell, hiszen a tehetségből kibontakozó siker a mindennapokban is megjelenik. A tárcavezető úgy fogalmazott, a most kiválasztott fiatalok biztosak lehetnek abban, hogy nem maradnak egyedül tehetségük kibontakoztatásában, hiszen a Magyar Templeton Program is azért indult, hogy azok, akik erre érdemesek, komplex támogatást kaphassanak.

Balog Zoltán megjegyezte, hogy kevés olyan programot ismer, amely egyértelműen független a kormányoktól, de a most útjára indított program ilyen. A program előremutató és reményt keltő összefogás - tette hozzá.

Balog Zoltán kitért arra: tavaly hirdettek először olyan ösztöndíjprogramokat, amely a tehetséges fiatalok családjának jelent havonta nagy segítséget.

A nemzeti tehetségprogramon keresztül tanulmányi, tudományos diákolimpiai versenyeket tartanak, és a roma fiataloknak a roma szakkollégiumok rendszerében személyre szabott programokat alakítottak ki, amelyekbe már a határon túlról is be lehet kapcsolódni.

A sikeresség azon is mérhető lesz - mondta -, hogy a mostani tehetségesek később tehetséget segítő emberekké válnak-e. Balog Zoltán úgy vélte, hogy a Magyar Templeton Program az a "védőháló", amely sok magyar tehetségnek nyújt biztonságot.

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke fontos célnak nevezte, hogy a magyarországi tehetségekből egy se vesszen el. Mint mondta, a tehetség arra kötelezi az embert, hogy a közéletben aktívabban vegyen részt.

Az Akadémia székházában tartott rendezvényen Lovász László kiemelte, fontos, hogy a Templeton Programban legyen utánpótlás a többi között a tudomány, a kultúra, sport területén. Az MTA elnöke úgy fogalmazott: "A tehetség nem jelent ingyenjegyet a könnyű élethez." A tehetség elkötelezettséget jelent, hiszen azt kibontakoztatni, kamatoztatni kell, nagyobb, mélyebb, felelős, higgadt, de aktív részvételt kíván az egyéntől - mondta.

Lovász László szerint a kiválóságok előtt kinyílik a világ, és lehetőséget kapnak arra, hogy a más országokban folyó kulturális, tudományos tevékenységekkel ismerkedjenek. A most indult Magyar Templeton Program keretében felavatták az első magyar junior Templeton-fellow-kat, a kiválasztott 315 fiatal egyéves, személyre szabott tehetséggondozó programban vehet részt.

A kiemelkedő kognitív képességekkel rendelkező fiatalok közül 217-en a 10-19 éves, 98-an a 20-29 éves korosztályból kerülnek ki. A Csermely Péter hálózatkutató professzor vezette programban a beválogatott fiatalok egy éven keresztül mentorok által vezetett, 8-12 tagú közösségek tagjaivá válnak

Minden tehetség az érdeklődési körére szabott egyéni haladási tervet kap, ám saját felelőssége és döntése, hogy a lehetőségek közül mely programokkal él majd. Az első három hónap a fellow-k ismerkedési időszakáról szól: amellett, hogy elkezdik a munkát egyéni mentoraikkal, intézménylátogatásokon és workshopokon vehetnek részt.

A Magyar Templeton Program fő támogatója a honlapjukon olvasható tájékoztatás szerint a Templeton World Charity Foundation. Az alapítványt Sir John Templeton (1912-2008) amerikai születésű brit üzletember hozta létre azzal a céllal, hogy olyan programokat támogasson világszerte, amelyek az élet és a világegyetem nagy kérdéseire keresik a választ, és olyan kivételes tehetségeket karoljon fel, akik érdemben tesznek az emberiség boldogulásáért.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com