Balog: országos igazgatói konferenciát tartanak az oktatásról jövő pénteken

Országos igazgatói konferenciát hívott össze jövő péntekre az emberi erőforrások minisztere az oktatásról. Balog Zoltán ezt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelentette be péntek reggel.balogA miniszter azt mondta: a fórumon a leginkább érintetteknek, a kulcsszereplőknek elmondják, hogy miket terveznek, amelyekről azután az intézményvezetők saját iskoláikban számolnak be. Balog Zoltán hozzátette: azt szeretné, ha ezt az országos értekezletet regionális fórumok követnék.

A célunk az, hogy mindenkihez eljussanak az információk, a szándékunk, és "világos legyen, hogy ezt a dolgot komolyan vesszük" - fogalmazott a miniszter.

Balog Zoltán elmondta: a fórumra több mint háromszáz intézményvezetőt szeretnének meghívni Budapestre, a Magyar Tudományos Akadémiára. A miniszter kiemelte: az MTA nagy segítségükre van a 21. századi oktatási formákkal kapcsolatban.

Példaként említette, hogy az akadémia ösztöndíjakkal támogat olyan programokat, amelyekben kreatív, jó pedagógusok kísérleteznek azzal, miként lehet megtanítani a gyermekeknek mindazt, ami a 21. században szükséges.
A miniszter az oktatás területén fontosnak nevezte a fenntartó kérdésének megvitatását és az oktatás finanszírozását is.

Kitért arra, hogy a pedagógus minősítési rendszert korábban amiatt bírálta, mert az túlzott bürokratikus terheket rótt a pedagógusokra és az intézményvezetőkre is. Ezeket a terheket viszont csökkentették - mondta a miniszter, kiemelve, hogy a minősítésre, a külső kontrollra, szakfelügyeletre, tanfelügyeletre szükség van.

A Nemzeti Alaptanterv kérdései kapcsán a miniszter azt mondta: világossá kell tenni, hogy manapság a világ változása, elvárásai nyomán az embereknek többet kell dolgozniuk, s ez egyúttal azt is jelenti, hogy a gyerekeknek többet kell tanulniuk. Ezzel együtt olyan rendszernek kell lennie, amely ésszerű és hatékony is egyben, és "nem rabolja el" a gyermekkort.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com