Balog: szükséges az önmagáért és az országért felelősséget vállaló roma értelmiség

Szükség van az önmagért és az országért is felelősséget vállaló roma értelmiségre - mondta az emberi erőforrások minisztere a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat konferenciáján szombaton Balatonszárszón.

Balog Zoltán a Melyik a Te utad? címmel rendezett tanácskozáson hangsúlyozta: a kormány azért támogatja ezt az egyházi kezdeményezést, hogy legyenek Magyarországon roma-magyar kettős identitású keresztény értelmiségiek.
A miniszter fontosnak nevezte, hogy "legyen egy olyan rétege a magyarországi cigányságnak, amelyik önmagáért is felelősséget vállal, meg az egész országnak az ügyét is figyelembe veszi". Szerinte olyan értelmiségieknek kell lenniük, akik az együttműködésben érdekeltek, nem pedig a konfrontációban. A szakkollégiumok jelentőségről szólva hangsúlyozta: "ez egy kis laboratórium, ahol kipróbáljuk azt, ami sajnos társadalmi méretekben sok helyen nem megy".

balog_zoltanAz elmúlt három év alatt, amióta működnek a szakkollégiumok, rengeteget értek el ezek a fiatalok, és mivel csaknem egyharmad részben nem cigány fiatalok is tagjai ezeknek a közösségeknek, gyakorolják az együttélést, jól érzik magukat együtt, kölcsönösen segítik egymást - értékelte a jelenleg öt szakkollégiumban folyó munkát a miniszter. A miniszter szólt arról is, "sokan úgy gondolják, hogy a roma vagy a cigány felzárkózás, az a cigányoknak az érdeke, meg az ügye, de ez abszolút nem így van, ez a mi érdekünk, a többségi magyaroknak az érdeke".

A miniszter szerint a jelenlegi problémahalmazból kivezető "egyetlen út, hogy a munkába és a tanulásba kell invesztálni", és akkor azok, akik ma problémát jelentenek, "azok majd potenciális erőforrásként bekapcsolódnak a közteherviselésbe".
Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke szerint a roma szakkollégium léte egyenértékű a roma integráció sikerével."Ha nem lesz roma értelmisége a magyarországi cigányságnak, akkor az integráció is megkérdőjeleződik" - mondta Farkas Flórián, aki a visszajelzések alapján nagyon sikeresnek nevezte az egyházak és a kormány együttműködését, és példaértékűnek azt, hogy az egyházak ilyen szinten szerepet vállalnak a roma fiatalok tanulásának segítésében. A konferencián résztvevő fiatalokat a szakkollégiumi hálózatot fenntartó egyházak képviselői is köszöntötték, hangsúlyozva, a jelenlévők legfontosabb döntése, hogy a keresztény utat választották.

Arra bíztatták a fiatalokat, hogy éljenek a szakkollégium adta lehetőséggel, amely kitágítja a világot számukra, értelmiségiként legyenek aktív és felelősségteljes tagjai a közösségüknek, az országnak. 2011-ben Debrecenben református, Nyíregyházán evangélikus, Miskolcon görög katolikus, Budapesten pedig jezsuita fenntartó működtetésével indult Keresztény Roma Szakkollégium, majd 2012-ben Szegeden a Római Katolikus Egyház fenntartásában. A szakkollégiumoknak 130 diákja van.

A szakkollégiumok célja, hogy olyan, cigány identitásukat megőrző keresztény értelmiségieket neveljenek, akik sokoldalúan képzettek, szakmai munkájukban magas szintre törekednek, nyitottak a fejlődésre, és elkötelezettek egyházi közösségeik képviseletére. Működésüket a kormány 120 millió forinttal támogatja, és segíti az Új Széchenyi Terv keretében további 1,15 milliárd forint uniós támogatás is.

forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com