Balog Zoltán: a népművészet fontos része Szent István örökségének (2. rész)

A népművészet fontos része Szent István örökségének, a népművészet mesterei a magyar jövőnek alkotnak, amikor nemcsak a múlt egy darabját őrzik, hanem azt alakítják, megújítják - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából rendezett népművészeti díjátadón szombaton a budai Várban.Kiemelte: a magyar állam létrehozott egy olyan alapot, egy folyamatos, évenkénti támogatást, amelyből évente 5 milliárd forinttal szeretnék támogatni a helyi alkotóközösségeket, népművészeti, népi kultúrát ápoló csoportokat.     Hozzátette: a Csoóri Sándorról elnevezett alap idei 2,5 milliárd forint forrásához már hozzájuthatnak az érdeklődők.

A miniszter emlékeztetett: Csoóri Sándor élete és írásai is arról szólnak, hogy a 21. századi magyarságnak nemcsak valamilyen cifraságként, díszletként van szüksége a népi kultúrára és annak bölcsességére, nemcsak a tárgyiasult formájára van szükség, hanem a felismeréseire, életszemléletére. "Egyre több olyan közösség van Magyarországon, és egyre több olyan egyéni alkotó él a Kárpát-medencében szerte, akik számára a népi kultúra nem egyszerűen valamilyen szabadidős tevékenység, hanem az életük szerves része" - mutatott rá Balog Zoltán.


Úgy vélekedett, hogy minden újrakezdéshez belső tartalomra, erőre és tartásra van szükség, amelyhez pusztán a pénz nem elég, s amelyet a kultúránk ad. Ha hagyományainkra, az évszázadok során felhalmozott értékeinkre építünk, abból előbb-utóbb a gazdaság számaiban is megmutatkozik valami - közölte. "Önök művészi szinten úgy őriznek és teremtenek újat, hogy ezzel példát és utat is mutatnak" - méltatta a miniszer a díjazottakat, hozzáfűzve: ezzel együtt az alkotók fogyaszthatóvá is teszik a népi kultúrát. "Önökre tekintve elhisszük, hogy Magyarországon a népi kultúrának van jövője" - hangsúlyozta.


Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából Balog Zoltán a népművészet területén nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismerésként a Népművészet Mestere díjat adott át tíz népművésznek: Szolga-Géczi Julianna révi fazekasnak, Tankó Dezső furulyásnak, Takács Piroska énekesnek, Gilyén Miklós táncosnak, ifjabb Kalló Ferenc táncosnak, Kovács Zoltán csont- és szarufaragó népi iparművésznek, Les Gábor fazekasnak, Paranai Józsefné hímzőnek, Szakáll Miklósné énekesnek, Szilágyi Anna népdalénekesnek és táncosnak.


Kiemelkedő népművészeti alkotó- vagy előadóművészi teljesítménye érdekében a miniszter a Népművészet Ifjú Mestere díjban kilenc alkotót részesített. A kitüntetést Farkas Ágnes és Móricz Bence, Sánta-Bíró Anna és Sánta Gergő, valamint Farkas Fanni Rita és Kiss Balázs Péter néptáncosok, Farkas Gergely nemezkészítő, Józsa Tamás Péter néptáncos és Pusko Márton népzenész, prímás érdemelte ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com