Balog Zoltán: a népszavazás a fő téma Kötcsén

A népszavazás ügye lesz a fő téma a Somogy megyei Kötcsén szombaton rendezett Polgári Pikniken - közölte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a találkozót megelőzően újságírókkal. Az eseményen több miniszter is előadást tart.balogA Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényének helyet adó Dobozy kúria előtt Balog Zoltán, az alapítvány elnöke azt mondta: egyre többen értik, mit akar a kormány a referendummal, a szavazás tétje és a részvétel fontossága ugyanakkor nem teljesen világos mindenkinek.

A véleménynyilvánítás a demokrácia miatt fontos, és azért is, mert ha a kormány nem kap elég támogatást október 2-án, nehéz helyzetbe kerül az ország, a kormány és a magyar családok is - tette hozzá.

Balog Zoltán közlése szerint a találkozón előadást tart Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Szájer József EP-képviselő is. Tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Pintér Sándor belügyminiszter arról fog beszélni, hogy mit tesz az ország a migráció és a népszavazás ügyében, ő maga pedig a keresztényüldözések elleni kormányzati fellépésről fog szólni.

Az eseményre meghívták Fürjes Balázst, a magyar olimpiai rendezés kormánybiztosát, és lesz néhány "meglepetésvendég" a riói olimpia magyar aranyérmesei közül is - jegyezte meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com