Balog Zoltán: az NKA fontos közvetítő

Az idén húszéves Nemzeti Kulturális Alap (NKA) a hazai kultúrafinanszírozás egyik legjelentősebb szereplője, fontos közvetítő a kulturális szféra és az állam között - mondta az emberi erőforrások minisztere az NKA hétfői sajtóreggelijén.

balog_zoltanA kulturális alap elnöki pozícióját is betöltő Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy a kultúra finanszírozása négy lábon áll: a kulturális államtitkárság támogatásai, a Magyar Művészeti Akadémia pályázati kerete és a magánmecenatúra mellett az NKA évi 10 milliárd forintot fordít a magyar kultúrára.
Mint megjegyezte, ennek az összegnek a nagy részét a kulturális alap szakmai kollégiumokon keresztül osztja el a pályázók között, ami "jó együttműködési forma a kulturális szakma és az állami pénzforrások között". Balog Zoltán az MTI kérdésére elmondta: a magánmecenatúra bevonását ösztönző társasági adókedvezmények rendszerének átalakításán már dolgozik egy munkacsoport, de még korai lenne a koncepciót ismertetni.

A miniszter és L. Simon László, az NKA alelnöke közölte: sikerült felszabadítani 1,7 milliárd forintot az alap tartalékaiból, ebből az összegből tíz program részesül.
Megújulhatnak az ormánsági fakazettás templomok, a szigligeti alkotóház, és folytatódik az NKA köztéri szoborállítási programja. A Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen meghirdetett Múzeumok, Várak, Kastélyok program keretében 300 hazai múzeumról és kiállítóhelyről, illetve azok gyűjteményeiről készül fotókataszter, majd erre alapozva magyar és angol nyelvű kiadvány jelenik meg.
Százmillió forint jut a magyar nemzeti kultúrkincs digitalizálásának támogatására, folytatódik a nyugati diaszpórában egykor élő magyar művészek hagyatékainak hazahozatalát célzó Ithaka-program, az idei Gárdonyi Géza-emlékévhez kapcsolódóan olvasás-népszerűsítési program indul, és a vidéki közösségek népművészeti és közművelődési programjainak kiegészítő támogatására is jut pénz.

A tizedik alprogramról L. Simon László szólt részletesen. A kulturális alap húszéves fennállását ünneplő NKA20 rendezvénysorozat keretében több hónapon át tartó "roadshow" mutatja be az NKA kultúrafinanszírozásban betöltött szerepét. A program része részvétel a nagy nyári fesztiválokon, októberben egy nemzetközi konferencia lebonyolítása és az elmúlt húsz évet bemutató kötet megjelentetése.
L. Simon László emlékeztetett arra, hogy húsz év alatt az NKA 111 milliárd forint támogatást osztott ki 112 551 pályázatnak. Az alap bevétele 2009-ben 7 milliárd forint volt, idén már 11 milliárdra lehet számítani, ami óriási növekmény - hangsúlyozta.

Az NKA alelnöke újságírói kérdésre válaszolva kiemelte: a magyar kultúra legfontosabb mecénás szerve az Nemzeti Kulturális Alap, amely bizonyos kulturális területek egyedüli finanszírozója. Ezért stratégiai jelentőségű, hogy működését az NKA a jelenlegi struktúrában folytathassa tovább, a jövőben is a szakkollégiumokban ülő szakemberek dönthessenek a beérkezett pályázatokról.

"Az elmúlt héten kritikák érkeztek az NKA tevékenységével kapcsolatban. Akik ezt megfogalmazták, azok nem ismerik az NKA működését" - szögezte le L. Simon László a SZIMA Fesztivál elmaradt támogatásával kapcsolatos polémiára.
Kitért arra, hogy az NKA-ba évi több mint 10 ezer pályázat érkezik be, ezekről nem a miniszter vagy az alelnök dönt, hanem a szakmai kuratóriumok, jelen esetben a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma, amelynek tagjai egyhangú szavazással utasították el a SZIMA Fesztivál támogatási igényét.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com