Balog Zoltán: lesz pedagógus-béremelés szeptember 1-jétől
Lesz pedagógus-béremelés szeptember 1-jétől az életpályamodell bevezetésével együtt - közölte az emberi erőforrások minisztere vasárnap az MTI-vel. Balog Zoltán a kormány szombati döntését a Pedagógusok Szakszervezetének vasárnapi kongresszusán jelentette be az érintetteknek.
A miniszter az MTI-nek elmondta, a Nemzetgazdasági Minisztérium még számolja, hogy az összes más intézkedéssel együtt a béremelést milyen ütemben tudják kivitelezni.
Nagy valószínűséggel szeptember 1-jétől a béremelés 50 százalékát kapják meg a pedagógusok, a másik felét pedig a következő évben - tette hozzá.
MTI

Hozzászólások