Balog Zoltán: Németországban számítanak Magyarországra a kereszténydemokrácia megújítása során

Európában nagy viták folynak a kereszténydemokrácia megújításáról, a kereszténység szerepéről a társadalomban, és ezekben a vitákban számítanak Magyarországra - mondta Balog Zoltán miniszterelnöki biztos az MTI-nek pénteken telefonon annak kapcsán, hogy előző nap Németországban tartott előadást a kérdésről.A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztét betöltő Balog Zoltán "Mit keres az Istenre való utalás az alkotmányban?" címmel Lipcsében tartott előadást.

   
Az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a magyar állam kötelessége a keresztény kultúra védelme, támogatása a kultúrában, az oktatásban, a közéletben. A kultúra összetartó ereje, a közösség homogenitása erősíti a nemzetet. És ez korántsem csak hitbéli kérdés - fűzte hozzá. Jól példázza ezt, hogy a magyar állam 2013-ban bevezette a kötelező etika avagy hit és erkölcstan oktatását az általános iskolákban. Miközben a lakosság 15-20 százaléka gyakorolja vallását aktívan, addig minden második gyermek jár hittanra. Ez jelzi, hogy valós igényeket szolgál az intézkedés. Ezt az igényt mutatja az egyházi iskolák iránti nagy érdeklődés is: mintegy 200 ezer gyermek jár ilyen intézményekbe - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi vezetője.
    

A keresztényi alapú nemzeti összetartozás erősítését szolgálta továbbá az, hogy a magyar történelemben először a nagypéntek ünnepnap. Ez az ünnep a közösségért hozott áldozat kérdését állítja középpontba, szemben az elvilágiasodott fogyasztói társadalom attitűdjével, amely épp arra ösztökél, hogy ússzuk meg az áldozatot - mondta Balog Zoltán.
  

Mint felidézte, a magyar alaptörvény istennel kezdődik és végződik: "Isten, áldd meg a magyart!", illetve az alkotmány záró mondata "Isten és ember előtti" felelősségre hivatkozik. A német szövetségi állam hét tartománya alkotmányában van utalás Istenre. Legutóbb Schleswig-Holsteinben egyetlen szavazaton múlt, hogy nem került be az alkotmányba - jegyezte meg.
    

A Konrad Adenauer Alapítvány által teológus, filozófus, politológus előadók részvételével szervezett rendezvénysorozat azt vizsgálja, milyen esélyei vannak az elvallástalanodott társadalomban a keresztény értékeknek. A következő előadás Olaszországban, Cadenabbiában lesz - mondta Balog Zoltán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com