Balogh Józsefet választották az Országos Roma Önkormányzat elnökévé

Balogh Józsefet, a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma elnökét és a Lungo Drom tagját választották pénteken az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökévé. Az elnökhelyettesek Csóka János, Jónás Gábor, Lakatos István és Rácz Tamás lettek - közölte az új elnökség szombaton az MTI-vel.országos roma önkormányzatA szervezet vezetői közleményükben hangsúlyozták, az ORÖ elnökválasztó ülése rendzavarás nélkül ért véget. Az új elnököt és az alelnököket a Lungo Drom és szövetségesei jelölték. Az elnökség kinyilvánította továbbá, hogy az önkormányzat a kormányzattal együttműködve, Farkas Flórián parlamenti képviselővel, miniszterelnöki biztossal összhangban kívánja végezni feladatát.

Az egységessé vált és megújult szervezet lehet a garanciája annak, hogy az utóbbi idők botrányos működését végleg maga mögött hagyhassa az önkormányzat - emelte ki az ORÖ elnöksége, hozzátéve, szakmai bizottság közreműködésével kivizsgálják az előző vezetés tevékenységét, aminek végén megteszik a szükséges intézkedéseket is.

Kifejtették továbbá, hogy az önkormányzat új vezetése, Lakatos István megbízott elnök munkáját követve a jövőben is a nemzetiségi autonómia megőrzésére, a roma nemzetiségi hagyományok ápolására helyezi a hangsúlyt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com