Banki elszámolás - Április végén lejárt az elszámolási és forintosítási tájékoztatók kiküldésének határideje

Az elszámolási és forintosítási tájékoztatók kiküldésének határideje április 30-án lejárt, az utolsó nap délután négy óráig 1 millió 604 ezer devizahiteles levelet adtak postára a pénzintézetek, az április 30-án feladott küldeményeket - a hosszú hétvége miatt - május 4-étől kézbesítik.

magyar_posta_logoA Magyar Posta közlése szerint ebből 850 ezer darab küldeményt már átvettek az érintett ügyfelek, 43 ezer esetben a küldeményért nem jelentkeztek, vagy a megadott címen az ügyfél már nem volt elérhető, így azokat visszakézbesítette a Magyar Posta a feladóknak, 700 ezer küldemény feldolgozása, kézbesítése folyamatban volt. A pénzintézetek előrejelzése szerint 1,9 millió ajánlott-tértivevényes levelet kell kézbesítenie a postának a normál forgalmon felül.

Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, a Fidesz frakcióvezetője szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: az elszámolás az eddigi információk alapján rendben zajlik.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangsúlyozta, hogy a 2 millió devizaalapú hitel kapcsán 570 milliárd forintot kapnak vissza az ügyfelek, 300-400 milliárd pedig majd ősszel, a forinthitelek kapcsán jár vissza.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki alaposan tekintse át az elszámoló levél tartalmát, amely tartalmazza a tisztességtelenül elvont összeg mértékét, és azt is, hogy milyen módon számolják el. A törlesztőrészletek 15-25 százalékkal csökkennek, azok járnak a legjobban, akik nem vettek igénybe banki, állami segítséget, és precízen törlesztettek. Az árfolyamgátasok törlesztőrészlete nem változik, de gyűjtőszámla tartozásuk jelentősen csökken, sőt meg is szűnhet - mondta a politikus.

Ha valaki vitatja az elszámolást, a kézbesítéstől számított 30 napon belül panaszt tehet a pénzügyi intézménynél, amely a panasz beérkezését követő 60 napon belül köteles arra válaszolni. A panasz elutasítása esetén az ügyfél 30 napon belül a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti.
Rogán Antal arra is felhívta a figyelmet: április 30. nemcsak a tájékoztatók kiküldésének szempontjából fontos határidő, hanem azért is, mert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) e napig indíthat közérdekű keresetet a 2010. november 26. után kötött forint- és devizaszerződések esetében, ha úgy látja, az általános szerződési feltételek (ászf) tisztességtelen kikötést tartalmaznak.

Windisch László, az MNB alelnöke szerdán a közérdekű keresetekkel kapcsolatban azt mondta: 210 intézménytől kértek adatszolgáltatást. Közülük 138 úgy nyilatkozott, hogy a meghatározott dátum után nem élt egyoldalú szerződésmódosítással; 56 intézmény alávetési nyilatkozatot tett, nem tekinti ugyan tisztességtelennek a feltételeit, de elszámol az ügyfelekkel. A Kúria által kidolgozott és törvénybe is foglalt feltételeknek 16 pénzügyi intézmény nem felelt meg, esetükben az MNB április 30-án közérdekű keresetet nyújtott be, hogy a bíróság mondja ki szerződéses feltételeik tisztességtelenségét.

Az MNB a következő pénzügyi intézmények ellen nyújtott be közérdekű keresetet: Aegon Magyarország Hitel Zrt., Borsod Takarék Takarékszövetkezet, CIB Bank Zrt., CIB Lízing Zrt., Citibank Europe plc. Magyarországi Fióktelepe, FHB Jelzálogbank Nyrt., FHB Kereskedelmi Bank Zrt., Magyar Cetelem Bank Zrt., MKB-Euroleasing Autóhitel Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., MKB-Euroleasing Autólízing Zrt., OTP Bank Nyrt., OTP Jelzálogbank Zrt., Örkényi Takarékszövetkezet, Sopron Bank Burganland Zrt., UCB Ingatlanhitel Zrt., a Zalavölgye Takarékszövetkezet.

A devizaalapú szerződések esetében március 1. és április 30. között küldték ki a hiteleseknek az elszámolást, kivéve, ha bankjuk peres eljárása 2015. március 1. után fejeződik be, mert akkor a per befejezését követő 60. napig.
A forintalapú, továbbá devizaalapúnak nem minősülő devizahitelek esetében csak később, 2015. augusztus 1. és szeptember 30. között kell megküldeni az elszámolásokat, vagy legkésőbb a polgári peres eljárás befejezésétől számított 60. napig.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com