Bankkártyákkal csalt egy benzinkutas Lentiben

Vádat emeltek egy korábban Lentiben dolgozó benzinkutas ellen, aki a bankkártyás fizetési rendszerben felfedezett hiba kihasználásával több mint kétmillió forint kárt okozott - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.Pirger Csaba közölte: a 34 éves nő 2016-tól több mint másfél éven át dolgozott Lentiben egy üzemanyagtöltő-állomáson. Arra jött rá, hogy a benzinkúton működő bankkártyaterminál bizonyos esetekben nem von le pénzt a vásárló számlájáról, a pénztárgép azonban sikeres vásárlásként érzékeli a műveletet.


Megfigyelte, hogy a kapcsolat nem jött létre a bankkal, ha a kezelő gyorsan, egy-két másodperccel azután, hogy a vásárló beütötte a PIN-kódot, kihúzta a kártyát a terminálból. Ebben az esetben a bank nem vonta le a vevő számlájáról a pénzt, de a terminál a töltőállomáson lévő pénztárgépnek olyan üzenetet küldött, hogy sikeres bankkártyás fizetés történt. Így a töltőállomás kasszájában nem keletkezett azonnal hiány, holott a vásárlást senki sem fizette ki.

    
A nő ennek ismeretében 2017-ben fél éven át rendszeresen rendelt magának utánvétellel különféle termékeket webáruházakból azzal, hogy azokat a töltőállomáson veszi át. A csomagokat formálisan bankkártyával "fizette ki", de a manipulált fizetési folyamat révén valójában nem rendezte az áruk értékét. A saját üzemanyagkártyáját is rendszeresen ezzel a módszerrel töltötte fel, valamint a készpénzzel fizető, de számlára vagy nyugtára igényt nem tartó vásárlók pénzét is eltulajdonította úgy, mintha azokat a tankolásokat a saját bankkártyájával fizette volna ki.
    

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség vádirata szerint a nő több mint 2,2 millió kárt okozott munkáltatójának, amiért információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és sikkasztás miatt kell bíróság elé állnia.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com