Bárándy Gergely nem indul a választáson, lemond MSZP-s párttisztségéről

Bárándy Gergely szocialista politikus pénteken közleményben tudatta, nem kíván indulni az országgyűlési választáson, és lemond párttisztségéről is.A közlemény szerint Bárándy Gergely - aki jelenleg a párt Országos Etikai és Egyeztető Bizottságának elnöke - már jelezte a pártelnöknek szándékát. Sem az MSZP, sem más párt színeiben, sem pedig függetlenként nem kíván indulni a választásokon. A parlamenti ciklus végéig az MSZP frakciójában folytatja a munkát, de  - mint írta - "a jelenlegi viszonyok között, országgyűlési képviselőként, számomra vállalhatatlanná vált a folytatás".  

   
Hozzátette, visszatér a civil szakmájához, vagyis ügyvédként dolgozik tovább, így több ideje lesz a tudományos munkájára is. "Ez nem feladást jelent, nem jelenti azt, hogy a jövőben ne vállalnék majd közéleti szerepet, s hogy ne keresném továbbra is aktívan annak a módját, hogy egy egységes, de legalábbis egységesebb demokratikus ellenzék megteremtésével, miként lehet visszatéríteni Magyarországot a jogállami fejlődés útjára" - fogalmazott a politikus.
    

Bárándy Gergely a közleményében sok sikert kívánt az MSZP-nek a választásokon való szerepléshez, utána pedig a demokratikus oldal újjászervezéséhez. "Megtisztelő volt három parlamenti cikluson keresztül képviselőként szolgálni a hazám és a magyar baloldalt, amelynek igenis van helye, szerepe és jövője. A múltat nem megtagadva, de meghaladva és hátrahagyva" - írta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com